Amikor meghalljuk, hogy egy tűzpiros Ferrariról van szó, egy menő sportkocsit képzelünk el, de ez a Ferrari nem az a fajta. A Gianni Ferrari cég munkagépeket gyárt és Sándorfalva önkormányzata most egy ilyen eszközt szerzett be.
Amikor arra gondolunk, hogy milyenek lehettek nagyszüleink fiatal korukban, az csak ritkán fordul meg a fejünkben, hogy vidáman motoroztak, kalandvágytól fűtve utazgattak, vagy időnként kalamajkába keveredtek, pedig Vékes József Mihályné, avagy Ica néni, pont ilyen volt.
2019. októberében a „Gyógykuckó” épületébe költözött és azóta is ott működik a J0 kategóriájú „vérvételi hely”, a sándorfalvi lakosság megelégedése mellett. Az önkormányzat ezen önként vállalt feladata kiadásokkal jár. A kiadások enyhítése érdekében önkormányzatunk 2020. október 1. napjától határozta meg […]
Reméljük, a címben szereplő kérdés hamar elterjed majd olyan baráti körökben, ahol kedvelik a minőségi, kézműves sörremekeket, ugyanis már Sándorfalván is található helyi kézműves sör. A Marta’s márka tulajdonosával beszélgettünk.
Hat éve főállású tanár a STAMI-ban a Roy és Ádám zenekar művésze. Nagy Ádám óráit nagyon kedvelik a fiatalok, ráadásul arra is lehetőséget kapnak a legtehetségesebbek, hogy fellépjenek vele.