Szeptember 6-ig meghosszabbították a ruhaosztást

Átadták és elnevezték az új egészségházat
2019-08-29
Becsengettek az új tanévre
2019-08-30

Utoljára frissítve 2019-08-29

Búza Katalin, Sándorfalva alpolgármestere arról számolt be, hogy annyi adomány gyűlt össze, hogy végül a ruhaosztás meghosszabbítása mellett döntöttek.

Az adományok javarészt az ADRA Adventista Szeretetszolgálat Alapítványtól érkeztek. Az adományokat Murányi József nyugalmazott lelkésznek, az ADRA szegedi régióvezetőjének köszönhetjük.

Az alpolgármester azt is megemlítette, hogy sok szegedi családtól is érkezett adomány.

„Négyszer fordultunk az Önkormányzat utánfutós autójával. Tényleg rengeteg adományt kaptunk. Igazság szerint idén kaptuk eddig a legtöbb adományt, amiért természetesen rendkívül hálásak vagyunk.”

A sok szegedi adományon kívül több ruhacsomagot is kaptunk külföldről, ugyanis a ruhagyűjtés híre még oda is eljutott.

Három fotel, egy kétszemélyes ülőgarnitúra, rengeteg cipő, könyv és DVD vár még az új gazdájára.

A segélyszervezettől érkezett dolgok közül konyhai kiegészítők, és a magánszemélyektől kapott kávéfőzők, tévék, számítógép monitorok már új otthonra leltek, de ahogy fentebb is olvashatták, illetve, ahogy a fotókon is láthatják, számtalan szép dolog várja a rászorulókat a Budai Sándor Művelődési Ház nagytermében.

Az adományok rendkívül magas száma miatt a gyűjtésen dolgozó önkéntesek felajánlották, hogy most szombaton és vasárnap, azaz augusztus 31-én és szeptember elsején is jelen lesznek, így ezeken a napokon is fel lehet keresni az adománygyűjtést. Sőt, mivel annyira sok az adományozott ruha, még jövő hét péntekig, azaz szeptember 6-ig meghosszabbították a ruhaosztás idejét.

Búza Katalin megjegyezte még, hogy nagyon hálás az összes dolgozónak, önkéntesnek, az Önkormányzatnak, illetve az adományozó szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik nélkül ez az esemény nem jöhetett volna létre. Külön kiemelte azokat a diákmunkásokat és Arany Jánost, akik a cipekedésben segítettek, hiszen rengeteg nehéz dobozt pakoltak be az épület nagytermébe.