Részletes tájékoztatás a sándorfalvi internet fejlesztésről

2. Napirendi pont: Gördülő fejlesztési terv jóváhagyása – szennyvíz-, és ivóvíz-rendszer
2019-08-23
Augusztus 30-ig tart a ruhaosztás
2019-08-27

Utoljára frissítve 2019-10-31

A korábbi tájékoztatónkat, amit augusztus 16-án olvashattak először, az Invitel Zrt. és a DIGI Kft. közös tájékoztatója volt, további részletekkel egészítjük ki.

A hálózatfejlesztésben az Invitel Zrt., mint beruházó, a DIGI Kft., mint kivitelező vesz részt. A munkálatok helyszínén van lehetőség a jelenlévő vezetőkkel kommunikálni.

Mit is csinálnak pontosan és miért?

Az aktuális hálózatfejlesztés részeként az Alkotmány körúton a Szent István utcától a Sövényházi útig, illetve a Sövényházi úton a Korsó utcától a Nádas utcáig, valamint a Rét utcán helyeznek el a föld alá olyan csöveket, amikben a kábelek futnak majd. Ez a gerincvonala a hálózatnak, amit Dóc felé a Rét utcai leágazásról vezetnek majd tovább.

A csöveken kívül alapépítményi megszakítókat is létesítenek, amik gyakorlatilag szerelőaknák.

Gyalogosan és kerékpárral is fokozottan óvatosan közlekedjen az érintett területeken, amíg a munkálatok folynak!

Mindezt azért teszik, hogy a jövőben esetleges hibáknál, vagy fejlesztésnél bontás nélküli helyreállítást lehessen végezni. Az alapépítményi megszakítókon keresztül férnek majd hozzá a lefektetett csövekhez, amikből könnyen kitudják húzni a kábeleket és újakat tudnak majd a helyükre csúsztatni.

A hálózatfejlesztésnek az időzítése is fontos. Azért kezdtél el már most, hogy készen legyenek vele, mikorra az új kerékpárút épül azon a vonalon, ahol most a fejlesztés folyik, ugyanis nem szerették volna felverni az új bicikli utat.

Hogyan is végzik a munkát?

A kérdésre a legegyszerűbb válasz az, hogy rendkívül körültekintően, ám a valóság ennél jóval bonyolultabb. Számos tervrajz, megbeszélés, egyeztetés előzte meg magukat a munkákat.

A tervrajzokon még olyan elemeket is feltüntettek, mint a „gépi földmunka tilalom”, gondolva az olyan területekre, ahol víz vagy gázvezetékek húzódnak, valamint hasonló okból a „gázfeltárási irányított fúrás” is rákerült a tervrajzokra. Az elővigyázatos munkákra utaló jelzéseken kívül még olyan rész is szerepel a tervrajzokon, amik arra utalnak, hogy a munkák okozta bontásokat is helyreállítják. Ez egész pontosan „tégla járda bontás helyreállítás”, illetve „beton járda bontás helyreállítás” néven állnak a papírokon.

Hova fordulhat kérdéseivel, észrevételeivel?

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a kivitelező körültekintő és precíz munkavégzést hajt végre a hálózatfejlesztés során. Amennyiben a fejlesztést érintő ingatlanok bármely lakójának mégis lenne panasza, észrevétele, az nyugodtan fordulhat a helyszíni munkavégzésen jelenlévő vezetőhöz.

Ezenkívül természetesen a szegedi Invitel Pontban, a Gutenberg utca 14. szám alatt is kaphatnak bővebb információt, továbbá a 1443-as telefonszámon, valamint az invitel.hu weboldalon is tájékozódhatnak.

Az Önkormányzathoz is fordulhatnak észrevételeikkel, amiket, mint közvetítő, a beruházó, illetve kivitelező felé továbbíthatunk. Bejelentést a polghiv@sandorfalva.hu email címen, illetve személyesen írásban a Szabadság tér 1. szám alatti Önkormányzati Hivatalban tehetnek.

A munkálatok tervezett befejezési határideje október vége, amit a kivitelező előreláthatólag tartani is tud.