Örülnek a gyerekek, hogy elkezdődött az ovi

A zeneoktatásra is rányomta bélyegét a vírus
2020-09-07
Nyunyóka nélkül járnak a gyerekek bölcsibe
2020-09-07
A zeneoktatásra is rányomta bélyegét a vírus
2020-09-07
Nyunyóka nélkül járnak a gyerekek bölcsibe
2020-09-07

Utoljára frissítve 2020-09-07

A Sándorfalvi Pipacs Óvodában szeptember elseje óta újra minden helyiség gyerekzsivajtól hangos. Különösen igaz ez az udvarra, ahol a kicsik nagy örömére, most több időt töltenek, mint a négy fal között.

Kiss Éva intézményvezető számolt be arról, hogyan kezdődött náluk a 2020-21-es tanév.

„11 csoporttal és 277 gyerekkel indult el az idei szeptember. Ez a szám a tavalyihoz képest 7-tel nagyobb. Évről évre nő a gyerekek száma, aminek nagyon örülünk, de lassan már elérjük a maximális kapacitásunkat.”

Augusztus utolsó hetében tartották a beszoktatást a leendő kiscsoportosoknak, ahol mindenki jól érezte magát és megszokta új környezetét.

A vírus természetesen az ovi hétköznapjaira is hatással van. Nagy hangsúlyt fektetnek az óvintézkedésekre, fertőtlenítésekre.

„Az óvoda területére a szülők csak szájmaszkban jöhetnek be, a reggeli és délutáni be- illetve hazavitelkor az öltözőben egyidőben csak három szülő tartózkodhat. Érkezéskor kötelező a cipőfertőtlenítés a fertőtlenítő tálcába való lépéssel, valamint a kézfertőtlenítés is kötelező a kihelyezett szerrel. A gyerekeknek, amint átöltöztek, egyből a mosdóba kell menniük kezet mosni és csak az után mehetnek be a csoportszobákba. Minden héten hazaküldjük a benti cipőjüket és ágyneműjüket. Ezeket kimosva, megtisztítva kell visszahozni. Dajkáink folyamatosan fertőtlenítik az öltözőket, mosdókat, ajtókilincseket, csoportszobákat, és a játékokat is. Csoportvezetőinknek felhívtam rá a figyelmét, hogy most különösen fontos, hogy a gyerekek minél több időt töltsenek a szabadban és a csoportszobák szellőztetve legyenek. A szülőknek is felhívtuk rá a figyelmét, hogy csak olyan gyerek jöhet az óvodába, aki egészséges. A vírus bármilyen jelét tapasztalnánk, azonnal szólnánk a szülőnek. Szerencsére mindenki pozitívan áll hozzá az intézkedéseinkhez.”

A fentieken kívül azt is megtudtuk Kiss Évától, hogy minden gyerek nagyon várta már, hogy újra találkozhasson a barátaival, a kicsik pedig izgatottak voltak, hogy új barátokat szerezhetnek. Így ők minden szabály betartása mellett is felhőtlenül játszanak.

advanced-floating-content-close-btn EU-s pályázataink  
Sándorfalva Város honlapja
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.