Nyunyóka nélkül járnak a gyerekek bölcsibe

Örülnek a gyerekek, hogy elkezdődött az ovi
2020-09-07
Lakossági tájékoztatás áramszünetről
2020-09-08

Utoljára frissítve 2020-09-07

Augusztus 24-én 33 gyerek ment el a sándorfalvi bölcsődéből óvodába, így a 48 férőhelyből ennyi maradt szabadon. A szeptembert 40 fővel kezdték, így tehát van még szabad hely a helyi bölcsiben.

A gyerekek felvétele még folyamatban van, a dajkák és gondozók várják is az új jelentkezőket. Nincs könnyű dolga a bölcsődei dolgozóknak, ugyanis a járványveszély miatt fokozott figyelmet igényel tőlük a munka.

„Egyszerre csak egy szülő lehet egy csoportszobában a beszoktatás ideje alatt. Ezzel az intézkedéssel próbáljuk elkerülni azt, hogy túl sokan legyünk egy helyen. A nem beszoktatós szülők be sem jönnek. Azoknak, akiknek a gyerekeit még hozzá kell szoktatni a bölcsődéhez, belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés és a fertőtlenítős lábtörlőbe való lépés. A cipőcseréhez emellett természetesen ragaszkodunk, sőt, a szobákba való belépéskor a benti papucsot is le kell venni. További kérésünk a szülőktől az is, hogy más gyerekekkel ne játsszanak, de ugye a beszoktatásnak pontosan az is a lényege, hogy a gondozónő lássa a szülőtől, hogy mit és hogyan szoktak csinálni.”

Mindezek mellett a bölcsődében ügyelnek arra is, hogy a játékok fertőtlenítve legyenek, illetve arra, hogy textil játékokat, az úgynevezett nyunyókákat teljesen kivonják. A bölcsőde vezetője ehhez kapcsolódva árult el azt is, hogy mikor a gyerekek visszajöttek, arra számítottak, hogy újra szükség lesz egy rövid beszoktatós időszakra és a gyerekek hiányolni fogják a nyunyókákat. Ehhez képest azt tapasztalták, hogy a kicsik örültek, hogy újra láthatják egymást és egy csapásra elfelejtették a kis kedvenc takaróikat, plüssállataikat. Persze az elsőre bölcsiző gyerekeknél még szükség van rá, de a veterán bölcsisek már lemondanak a nyunyókáikról.

A szokásos szeptemberi szülői értekezletet ugyan megtartják majd, de nem a szokásos keretek között, hanem az udvarukon, szabad térben várható, így az időpontját az időjárás befolyásolja. Változás még továbbá az is, hogy a vírus miatt idén nyitott napokat sem tart a bölcsőde.