
Másodfokú hőségriasztást rendeltek el szerdáig
2023-07-11
Díszoklevél és Aranyplakett is járt a muzslyai Petőfi szoborért
2023-07-11Utoljára frissítve 2023-07-11
Amennyiben csak pár szóban szeretnénk összefoglalni július 8-át, a 2023-as sándorfalvi városnapot, azt tudnánk rá mondani, hogy egy sűrű, élménydús, felhőtlen szórakozás volt, nem csupán a sándorfalviaknak, hanem még a környékbelieknek is. Nézzük hát ennek a szombati napnak a fényképes emlékeit!
Az ünnepi testületi ülésen 8 ember kapott elismerést a képviselő testülettől, annak nagyrabecsülésének jeléül, hogy valamilyen területen kiemelkedően teljesítettek és ezzel öregbítették városunk hírnevét.
Név szerint ők a következők:
- Farkas Mihály, a Magyar Koronglövő Nagydíjon első helyezést ért el,
- Benedek Péter, az „Év polgárőre” kitüntetést vehette át korábban,
- Szabóné Tóth Gabriella, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara díját vehette át korábban,
- Makra Gábor, Nemzeti győztes galamb tenyésztője lett,
- Elek Rita, az „Év fagylaltja versenyen” 3. helyezést ért el,
- Gonda Eszter Judit, a Zsendülés IX. Kertészeti Konferencián „Fiatal kertész emlékplakettet” kapott,
- Tóthné Tóth Zsuzsanna, a Klinikai Központ Elnöki Dicséretében részesült,
- Jani Józsefné, a több évtizedes, tisztességgel, lelkiismeretesen végzett munkáért, ami Sándorfalva lakóinak javát is szolgálta, valamint mert tevékenységét „COOP Érdeméremmel” jutalmazták.
Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2023. május 25-én megtartott ülésén döntött a díszpolgári és egyéb kitüntető címek odaítéléséről. A díjazottak név szerint a következő személyek voltak:
- Molnárné Kertész Sarolta az „Ifjúságért” kitüntető címet a sándorfalvi gyermekek, testi és szellemi fejlődése, személyisége, tehetsége kibontakoztatása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért vehette át,
- Süli László a „Közszolgálatért” kitüntető címet a közszolgálat területén, a közösség érdekében kifejtett, példamutató munkájáért vehette át.
- Paragi Sándor a település érdekében kifejtett példaértékű tevékenységéért „Az Év Vállalkozója” kitüntető címet vehette át,
- Csatlós Ferenc a közművelődés területén végzett kiemelkedő tevékenységéért, városunk szellemi értékeinek megőrzéséhez, megismertetéséhez nyújtott értékes közreműködéséért a „Közművelődésért” kitüntető címet vehette át,
- Csúri Zsófia a kiemelkedő, kortársai számára példaként szolgáló eredményeire tekintettel, tanulmányai során tanúsított szorgalmáért a „Sándorfalva Tehetsége” kitüntető címet vehette át,
- Majoros Szofi a kiemelkedő, kortársai számára példaként szolgáló eredményeire tekintettel, tanulmányai során tanúsított szorgalmáért a „Sándorfalva Tehetsége” kitüntető címet vehette át,
- Dobos Jánosné a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Szekeres Károly Sándorfalva közössége érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Apró László a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- dr. Szigetiné dr. Szilágyi Ildikó az „Egészségért” kitüntető címet az egészségügy területén, a közösség érdekében kifejtett, példamutató munkájáért vehette át,
- Gulyás Ferenc a kiemelkedő, közösséget szolgáló önzetlen és példaértékű tevékenységéért, városunk jó hírnevének öregbítéséért a „Sándorfalváért” kitüntető címet vehette át,
- Bitó István a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Domonkos Sándor a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- ifj. Domonkos Sándor a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Fekete László a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Jenei József a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Paragi Ferenc a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Domonkos Mónika édesapja, Domonkos István nevében a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért, a posztumusz „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Pataki Ferencné házastársa, Pataki Ferenc nevében a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért posztumusz „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Nagy Ilona nagyszülője, Széll István nevében a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért posztumusz „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Török Ferencné házastársa Török Ferenc nevében a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért posztumusz „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Schnepp Józsefné házastársa, Schnepp József nevében a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért posztumusz „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- Őze Mónika édesapja Őze Imre nevében a Sándorfalva közösség érdekében végzett önzetlen, példaértékű tevékenységéért, a „Reggeli zenés ébresztő programban” való részvételéért posztumusz „Sándorfalva Közösségéért Elismerő Oklevél” kitüntető címet vehette át,
- prof. dr. Gácser Attila a „Díszpolgár” kitüntető címet a közösséget szolgáló önzetlen és példaértékű tudományos munkásságáért, amellyel elősegítette városunk tekintélyének növelését itthon és külföldön vehette át.
Az ünnepi testületi ülésről készített képgalériánkat az alábbi bejegyzésünkben tekinthetik meg.
A városnapi Kátai János íz-örökség főzőversenyen a díjakat megosztottan vehették át. Dóc csapata és a Sándorfalvi Nagycsaládosok Egyesületének csapata mindketten rendkívül finomat főztek, így mindkét csapat vitt haza díjat.






















































































