Felavatták a Sándorfalva és Szeged között húzódó kerékpárutat

Pályázati támogatást nyert a Petőfi Emlékkönyvtár energetikai korszerűsítése
2019-06-03
Aranyos műsorral ballagtak el az ovisok
2019-06-04

Május 30-án délelőtt a sándorfalvi iskola 8. b osztálya és pár helyi lakos már ki is próbálta, hogy milyen bringázni az új kerékpárúton.

A Szeged közigazgatási határáig, tehát a Fehér-tói csatornáig megépült kerékpárutat adta át Gajdosné Pataki Zsuzsanna, Sándorfalva polgármestere és Nagy Sándor, Szeged alpolgármestere.

Nagy Sándor a beszédében kiemelte, hogy a 100 ezer főt meghaladó települések közül Szegeden a legmagasabb a kerékpárosok aránya, így ez a bicikliút biztosan hasznos lesz a helyiek számára.

Ezt bizonyítja az is, hogy egy sándorfalvi lakos, Krekuska Ferencné elmondása szerint a helyeik már használják is egy ideje a kerékpárutat, annak ellenére is, hogy az még nem volt átadva.

A szegedi alpolgármester azt is megemlítette, hogy bár a kerékpárút már használható, de még nincs teljesen befejezve, mert a Szeged és Békácsaba között épülő tramtrain vonal beruházás csúszik, azaz a vasúti átjárónál még nincs befejezve a kerékpárút. Ennek kapcsán hívta fel a politikus arra a figyelmet, hogy július 15 és augusztus 13 között várható ez a munkálat, amikor útzárra is számítani kell majd.

A számok is beszélnek

655 milliós uniós támogatásból, összesen pedig 881 millió forintból készült el a két és fél méter széles, illetve több mint 6,2 kilométer hosszú bringaút.

Sándorfalva polgármestere azzal egészítette ki az átadót, hogy emlékeztetett rá minket, hogy a Sándorfalvától folytatódó kerékpárút alapkőletétele már megtörtént, a kivitelezőnek pedig 12 hónapja van arra, hogy befejezzék az építkezést.

Személyesen annyit fűzött még hozzá, hogy ő maga keveset jár kerékpárral, de ígérete szerint, amint elkészül az egész út, egyszer elkerekezik majd Szeged felé, és Ópusztaszer felé is. Végezetül annyit mondott még, hogy reméli, egy év múlva újra találkozunk egy másik kerékpárút átadóján.

A politikus beszédje után a sándorfalvi iskolások kapásból nyeregbe pattantak, és hangos csengettyűzések közepette használatba is vették az utat.

A pihenő

A Sándorfalvától 2,9 kilométerre, illetve Szegedtől 5,9 kilométerre lévő pihenőnél nem csupán fedett kerékpártároló található, hanem még egy asztal és padok is, amiknél még esős időben is száraz helyre ülhetünk le a kerekezésben megfáradt lábainkat pihentetni. Külön plusz pontot kap a pihenő a térképre, mert nem azt sem árt néha tudni, hogy hol álltunk le a bicajunkkal.

FACEBOOK
TWITTER
Betűméret