Városnap 2022

Könnyűzenei Tábor
2022-07-02
Áramszünet várható Sándorfalván
2022-07-05

Utoljára frissítve 2022-10-19

A három napos Városnap idén is gazdag programsorozatot kínált a sándorfalviak minden korosztályának.

Pénteken a Pallavicini kastélyban megnyitottuk a Függőleges évgyűrűk című fotókiállítást, amely a helyi citerazenekart és -zenét, a néptánc tanítást mutatta meg az elmúlt hat évtized tükrében. A megnyitón vendégeink voltak a sándorfalvi Kiss Mátyás gyermek néptánccsoport, a Sándorfalvi Budai Sándor citerazenekar, valamint a programokon is résztvevő lengyel és lett néptánccsoportok képviselői is.
Délután a Könnyűzenei tábor résztvevő tanulói mutatkoztak be.

A Piactéren gazdag népzenei műsort láthattunk a szegedi Hajnalfa, a sándorfalvi Kiss Mátyás gyermek néptánccsoportoktól és a külföldi fellépőktől, illetve természetesen házigazdaként a Sándorfalvi Budai Sándor citerazenekar is fellépett. Velük a műsorvezető beszélgetett a zenekar múltjáról a szünetekben, a végén meg a zenekar játszotta a talpalávalót a közös gálaműsorhoz, ahol színpadot megtöltötte az összes fellépő.

Szombaton városi foci kupát rendeztünk a baráti társaságokból alakult csapatoknak, a sportpályán, a Sándorfalvi Sport Klub egyesülettel közösen, amelynek díjátadóját délután a Piac téren tartották meg. Szintén itt történt a díjazása a Városnapra meghirdetett főzőversenynek, amelyet helyi intézményeknek, civil szervezeteknek, baráti társaságoknak és a környező települések csapatainak szerveztünk meg. Minden csapat 5 kg csülök húst kapott, valamint berendezett főző helyet, minden mást (eszközöket, fűszereket) maguknak biztosítottak, szabadon választott étellel indulhattak a versenyen.

Szombat délután újra a néptáncosok népesítették be a színpadot, a kastély füves területein helyi sport csoportok tartottak bemutatókat: karate, jóga, pilates torna. A néptánc bemutatók után a színpadon könnyűzenei koncertek következtek. Késő éjszaka retró slágerekkel hajnalig tartó utcabál volt a színpad előtti tánctéren.

A Piactéren helyi kézművesek árulták portékáikat, és ezen a rendezvényen is kültéri helyi értékeinket bemutató kiállítást mutattunk be. Délután nyitva álltak a kastély helytörténeti kiállítótermei a közönség előtt.

A gyerekeket forgókkal, népi játszótérrel, ugrálóvárral vártuk, a családoknak kisvonattal volt lehetőségük körbe kerülni Sándorfalvát kora délutántól estig. Vasárnap reggel helyi önkéntes zenészek teherautó platóján muzsikálták körbe Sándorfalvát a hagyományos Zenés reggel ébresztővel. Ezt követően került sor az Ünnepi Testületi Ülésre, ahol az elmúlt időkben kiemelkedő munkát végző helyieknek odaítélt kitüntetések átadására került sor ünnepi műsorral egybekötve, ahol helyi előadók léptek fel.

A három nap programjaiban hangsúlyosan a helyi értékek bemutatása és elismerése mellett a családi programok kaptak kiemelt figyelmet, amelyet az elmúlt két esztendő korlátozott lehetőségei miatt különösen kedvezően fogadtak a városlakók.