Sándorfalvi felfedező 1. rész: A lila kerékpáros előkert

Ügyrendi és Jogi Bizottság 2019. április 18-i nyílt ülésének jegyzőkönyve
2019-04-24
Új traktort és hozzá felszerelést kapott a SÖV
2019-04-25

Új cikksorozatunk első részében egy igazán szép előkertet mutatunk be. A lila kerékpár, ami színesíti és díszíti városunk egyik utcáját, egy régóta Sándorfalván élő család előkertjében található.

A cikksorozatban Sándorfalva értékeivel kívánjuk megismertetni a lakosokat. Így sorra kerülnek majd a helyi intézmények, épületek, közterületek, valamint az olyan apró érdekességek is, amik olyan pluszt adnak, amikre büszkék lehetünk.

A lila kerékpáros előkert az utóbbi kategóriába tartozik. Akaratlanul is megakad rajta az ember szeme, tehát adta magát, hogy a Csongrádi utca virágos előkertje legyen a cikksorozat első témája.

Az árok melletti rózsákon túl, a kerékpár kosarában muskátlik, petúniák és kaktuszok találhatóak.

Az árok melletti rózsákon túl, a kerékpár kosarában muskátlik, petúniák és kaktuszok találhatóak.

A korábban az Akácia Gyógyszertárban takarítóként dolgozó Kati már 1986 óta él családjával Sándorfalván. A hölgy a virágok nagy szerelmese. Több, mint 200 cserepes virág található az otthonában, amiből nagyjából 170 a kaktuszfélék családjába tartozik.

Valahol régebben láttam egy ilyen megoldást egy kertben, nekem meg nagyon megtetszett. Már akkor kigondoltam, hogy én is csinálok ilyet. Ez a kerékpár úgyis a kidobástól lett így megmentve.

Valóban szebben fest a virágokkal díszített, lilára festett kerékpár az előkertben, mint egy szeméttelepre jutott társa. Ahogy azt Kati elmondta, az ilyen szépségért még nem is kell sokat áldozni. Csupán egy hetes munka és nagyjából 5 ezer forint volt az a ráfordítás, amiből ez a kert megszületett. Tehát bárki, aki kedvet és erőt érez magában, valamint némi kreatív hajlammal is rendelkezik, rövid időn belül és viszonylag olcsón teremthet olyan értékét a háza elé, ami városunk kis dísze is lehet.

Sándorfalva 2016 óta az egyike annak a 324 településnek, amik részt vesznek az idén már 26 éves Virágos Magyarország versenyen. Tavaly az Arany rózsa díjat sikerült megnyernie városunknak, előtte pedig egy különdíjat kaptunk a Szent István Egyetem Szarvasi Arborétumától.

Városunk idén is indulni kíván a versenyen, aminek részleteiről természetesen majd időben tájékoztatjuk is a lakosságot. Ennélfogva biztatunk arra minden kedves lakost, folytassák előkertjeik szépítgetését, hogy Sándorfalva a jövőben is hasonló elismerésekben részesülhessen.

Ossza meg ismerőseivel írásunkat!
Facebook
Betűméret