Július elsejétől ismét fizetős a parkolás Szegeden

Támogatási szerződés született a megyei önkormányzat és a rendőr-főkapitányság között
2020-06-16
Július elsejétől kötelező a NAV felé az online számla adatszolgáltatás
2020-06-17

Utoljára frissítve 2020-06-17

A veszélyhelyzeti intézkedések elején hozott döntés alapján ingyenessé vált a parkolás Szegeden, ám ez a kedvezmény a következő hónap elején megszűnik.

Arra szeretnénk emlékeztetni a lakosságot, hogy a díjmentes közterületi parkolási időszak július 1-én véget ér Szegeden. Így maga az ingyenes parkolás tovább is tart, mint a veszélyhelyzet, hiszen az a kormány döntése alapján június 20-án megszűnik.

Hogy miért tart tovább az ingyenes parkolás, mint a veszélyhelyzet, arra Orbán Balázs miniszterhelyettes, stratégiai államtitkár adta meg a választ írásban, az eredeti kérdést feltevő Oláh Lajosnak, a Demokratikus Koalíció képviselőjének.

„A jogállamisági garanciák szem előtt tartása azonban indokolttá teszi a kellő felkészülési idő biztosítását mind az állampolgárok, mind a parkolási rendszert üzemeltetők számára. Ezt szolgálja, hogy a veszélyhelyzet tervezett megszüntetését követően kb. egy hétig, átmeneti intézkedésként – az állampolgárok érdekét és a kiszámíthatóságot szem előtt tartva – várakozási díjat július elsejéig nem kell fizetni.”