Járdaépítés: újra kiírták a pályázatot

Ügyintéző okmánybusz
2018-02-21
Végre működik a „szemétszámlázás”
2018-02-21

Utoljára frissítve 2018-02-21

Nem lehet nem folytatni: tavaly hatalmas érdeklődés kísérte a járdaépítési pályázatot Sándorfalva, így idén újra meghirdeti azt a képviselő-testület.

Tavaly hetvenhat ingatlantulajdonossal szerződött végül az önkormányzat, idén május 31-éig 1540 méter járda épül, illetve újul meg Sándorfalván. Nagyon sokan azok közül, akik végül valamilyen ok miatt kimaradtak érdeklődtek eddig, lesz-e folytatás. Igen, megszavazták a képviselők, ötmillió forintot különítettek el az idei költségvetésből.

A pályázat célja idén is:

  • Sándorfalva közigazgatási területén az ingatlanok előtti járdák jó állapotúak, balesetmentes közlekedésre alkalmasak legyenek,

  • a településkép javítása,

  • a járdafelújítás lakossági közreműködéssel történő megvalósításának ösztönzése, továbbá

  • a járda nélküli útszakaszokon, a kiépítés lehetőségének biztosítása.

Az Önkormányzat a meglévő járda szélességével megegyező, de legalább 1,2 méter, és legfeljebb 1,5 méter szélességű járda építését, felújítását, és/vagy bővítését támogatja, szegélykővel kiépített, előre gyártott kiselemes beton térkő burkolat és a hozzá tartozó ágyazat anyagának biztosításával.

Valamennyi a pályázathoz szükséges adatlapot le tudják tölteni, íme, benyújtási határidő: 2018. március 31.: