Hol lehet most tüzet rakni Csongrád megyében? Egy képen ott a válasz!

A Mindenszentek és Halottak napja kapcsán az áldozattá válás elkerülése érdekében fogadjuk meg a rendőrség tanácsait!
2019-10-24
Meghívó a Képviselő-testület alakuló ülésére
2019-10-28

Utoljára frissítve 2019-10-29

Akár naponta is ellenőrizheti, mikor lehet éppen.

A Nébih honlapjáról való a képernyőmentés, a piros színnel jelölt területeken tűzgyújtási tilalom van érvényben.

Igen jól látják, egész Csongrád megyében tilos, ekképpen Sándorfalván is. A tűzgyújtási tilalom azt jelenti, hogy tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok kétszáz méteres körzetében.

Alapesetben a belterületi kerti és növényi hulladék égetése a hatályos levegővédelmi szabályozás alapján tiltott. A növényhulladékba a lehullott falevél is beletartozik, azaz avart égetni is tilos. Azonban a hatályos önkormányzati rendelet engedélyt ad a belterületi kerti hulladékégetésére, ám csak meghatározott időszakban és feltételetek mellett.

A meghatározott időszakról és feltételekről a rendelet a következőket írja:

„Avart és kerti hulladékot tavasszal március 1 -e és április 30-a, illetve ősszel szeptember 1-e, és november 30-a között, csak jól kialakított tűzrakóhelyen szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzon. A kerti avar égetésénél úgy kell eljárni, hogy a tevékenység (Pl.: túlzott mértékű füstöléssel, szaggal) a szomszédos ingatlanok használóit szükségtelen mértékben ne zavarja. ”

Viszont, ha mondjuk vasárnap még egy utolsót akarna bográcsozni, annak semmi akadálya: nem minősül tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.