Internetezzen biztonságosan!
2019-07-30
A Hagyományok napjára megnyírták a Május 1. tér fáit
2019-07-31Utoljára frissítve 2019-07-31
Nemrég, a Virágos Magyarország verseny kapcsán, felvetődött a szelektív hulladékgyűjtő sziget állapota. Ennek kapcsán nem csak arról tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az Önkormányzat hol takaríthat, hanem arról is, hogy a szelektív hulladékgyűjtőket hogyan kell használni.
Többen is megjegyezték, hogy a Virágos Magyarország verseny zsűrijét miért csak azokon a területeken kalauzoltuk el, ahol. Nos, erről, illetve a szemét kérdéséről Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester egy hosszabb szöveget közzé is tett a Facebook oldalán. Ahogy a polgármester ott is írta, a zsűri kérte, hogy azokat a területeket nézhesse meg.

A buszpályaudvarnál található szelektív hulladékgyűjtő sziget állapota már egy teljesen másik téma. Ugyanis azért az Önkormányzat nem tehető felelőssé, hogy azt sokan helytelenül használják. Bizony, a szemetes csak akkor működik, ha a hulladékot bele és nem mellé helyezzük el. Ezenkívül a szelektív hulladékgyűjtőnél még az is kifejezetten fontos, hogy csak olyan dolgokat tegyünk a különböző kukákba, amik azokba valóak.
A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. egyértelműen össze is írta, hogy mibe és mi kerülhet.
Papír (kék színű tároló)
Szelektíven gyűjthető:
- újságpapír
- hullámpapír
- kartondoboz lapjára hajtogatva (hungarocell nélkül)
- szóróanyagok
- csomagolópapír
- tönkrement könyvek
- prospektusok
- elhasznált füzetek
Szelektíven NEM gyűjthető:
- használt papír-zsebkendő
- használt szalvéta
- egyéb szennyezett papírt (pl. zsíros, olajos papírok, csokis papírok, jégkrémes papírok, stb…)
- műanyag borító
- matrica
Hol gyűjthető?
- Sárga zsákban
- Gyűjtőszigetek KÉK jelzésű tárolóiban
- Hulladékudvarok PAPÍR elnevezésű konténereiben
Műanyag (sárga színű tároló)
Szelektíven gyűjthető:
- üdítős- és ásványvizes flakonok (PET palack)
- PP+HDPE flakonok (kozmetikai,mosószeres, stb.flakonok)
- nylon szatyor és zacskó
- többrétegű italos karton (üdítős és tejes dobozok)
Szelektíven NEM gyűjthető:
- hungarocell
- vajas, tejfölös, joghurtos, stb. műanyag dobozok (kimosva sem)
- műanyag evőeszközök, poharak
- egyéb szennyezett műanyag
Hol gyűjthető?
- Sárga zsákban
- Gyűjtőszigetek SÁRGA és SZÜRKE jelzésű tárolóiban
- Hulladékudvarok MŰANYAG elnevezésű konténereiben
Fém (szürke színű tároló)
Szelektíven gyűjthető:
- fém csomagolási hulladékok (üdítős, energiaitalos és alkoholos italos dobozok, konzerv dobozok)
Szelektíven NEM gyűjthető:
- olajos fémdobozok, flakonok
- festékes fémdobozok, flakonok
- vegyszeres fémdobozok, flakonok
Hol gyűjthető?
- Sárga zsákban
- Gyűjtőszigetek SÁRGA és SZÜRKE jelzésű tárolóiban
- Hulladékudvarok FÉM elnevezésű konténereiben
Vegyes öblösüveg (zöld színű tároló)
Szelektíven gyűjthető:
- tiszta, ép, vagy törött fehér és színes (zöld, barna, fekete, sárga) italos üveghulladék
- befőttes üveg (tető és kupak nélkül)
Szelektíven NEM gyűjthető:
- ablaküveg
- tükör, szélvédő, kerámia, villanykörte, vegyszerrel, gyógyszerrel és egyéb veszélyes anyaggal szennyezett üveg
Hol gyűjthető?
- Gyűjtőszigetek ZÖLD jelzésű tárolóiban
- Hulladékudvarok VEGYES ÖBLÖSÜVEG elnevezésű konténereiben
Mindehhez még Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2015. (IV.30.) önkormányzati rendeletének egy ide vonatkozó pontját is megemlítjük, ami a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásokról szól.
A rendelet II. fejezetének 3. § (1) pontjában az alábbiak olvashatóak.
A gyűjtőszigeten kihelyezett speciális, felirattal ellátott konténerekbe a lakosság ingyenesen, szelektíven válogatva minden nap 0-24 óráig elhelyezheti a konténereken feltüntetett típusú hulladékát. Az edények mellé és az edényekbe lakossági kommunális hulladék nem helyezhető el.
A fentiek értelmében arra szeretnénk mindenkit megkérni, hogy a szelektív hulladékgyűjtőket helyesen használják, hiszen városunk tisztasága és szépsége a közös ügyünk.

