A Pallavicini család története
A kastély történelme
2019-11-05
Sándorfalva állatvilága
2019-11-05
Utoljára frissítve 2019-11-05
Olaszország története egy ezredéven keresztül a Pallavicini névvel van egybeforrva. A család tagjai minden időben kiválóan fontos történelmi szerepköröket töltöttek be. A kitűnő hadvezéreknek, államférfiaknak, diplomatáknak, kormányzóknak és helytartóknak (Lombardiában és Korzikában), továbbá az íróknak, művészeknek, tudósoknak és főpapoknak egész sorozata telt ki közülük. Hatan a bíbornokságig emelkedtek, hárman a genovai dózsék koronáját viselték. Még a legutóbbi időkből is világtörténelmi nevezetességű események fűződnek a Pallavicini névhez.
A Pallavicini család idővel Bajorországban, Ausztriában és Magyarországban is honosságot nyert. Négy főágazata: a lombardiai, varranói, genovai és rospigliosei, úgy a pallegrinói és scipionei mellékágazatai ismeretesek.
Az Ausztriában és Magyarországon élő már nálunk is több ágazatra szakadt Pallaviciniek a genovai ágból származnak.
A család egyik tagja, János Lukács, mint a genovai köztársaság követe, 1731.került Bécsbe, de állását csakhamar elhagyta és III. Károly király szolgálatába lépett. A török hadjárat alatt, 1738-ban, a dunai hajóhad parancsnoka volt. Még ugyanabban az évben Genovába küldetett, hol a hadjárat céljaira szükséges 600 000 Ft kölcsönt szerzett, amelyhez a sajátjából 200 000 Ft-tal járult. 1741.: Mirandola ostromát vezette, 1743–44.: Camposanto és Cuneo mellett fényes diadalokat aratott. 1746.: Parma ostrománál megsebesült, ekkor az elfoglalt olasz tartományok főhelytartója lett, amely állásától 1753-ban mint az aranygyapjas rend lovagja vált meg.
Fia, Károly, az osztrák hadseregbe lépve 31 éves korában már ezredes lett es 1779-ben Habelschwert ostrománál tanúsított vitézségéért a Mária Terézia-lovagrendet nyerte el. 1788. szeptember 13-án Örményes mellett (Krassó vármegye) a törökök ellen vívott éjjeli csatában megsebesült, ennek következtében 1789. március 3-án Temesváron meghalt.
Nejétől, Zichy Leopoldina grófnőtől, egyetlen fia Edvárd őrgróf született (1787–1839), ki mint a mindszent–algyői hitbizományi uradalom tulajdonosa (amelyet 1804-ben Zichy Leopoldina grófnő a genovai társaságtól, illetőleg az Erdődy grófi nemzetségtől vett meg) az 1827. XLIII. tc. által a magyar honfiúságot is elnyerte.
Hat fia volt, a legidősebbtől, Alfonztól (1807–1875) származott a hitbizomány haszonélvezője Sándor őrgróf. A másodszülöttől, Arthurtól származott Ede. Az ötödik szülött Roger, a Csáky-Pallavicini ág alapítója lett.
Pallavicini Sándor őrgróf, főrendházi tag, császári és királyi kamarás, született Szegeden 1853. május 6-án. A jogot a bécsi egyetemen hallgatta, majd diplomáciai pályára lépett, és a szentpétervári követségnél attasé lett. Ettől visszavonulva gazdálkodásnak szentelte idejét. 1874-ben nyerte el a császári és királyi kamarási rangot. 1884-ben a szegvári kerület országgyűlési képviselőjének választotta meg. A szegedi árvíz alkalmával többrendbeli hazafias áldozatot hozott, így például az árvízkárosultak egy részét saját birtokán letelepítette s ezáltal Sándorfalvát alapította.
„Édesapám halála óta szándékom volt, hogy neki és a család többi részének egy jobb nyugvóhelyet adjak. Sokuk nagyszerű dolgokat tettek az országért ésa családjukért és ez a módja megbecsülésüknek.
Ahogy talán tudják, hogy a családom azóta vált magyar családdá, hogy Giancarlo Pallavicini, aki egy Zichy grófnőt vett feleségül, meghalt 1789-ben. Ők és számos utódjuk Ányás kápolnájában voltak eltemetve, amit a II. világháború után leromboltak és felrobbantottak. Édesapám a 80-as években találta meg a maradványaikat és temette el a sándorfalvi temetőben.
Pallavicini Sándor, Sándorfalva alapítója, néhány vagyontárgyával a Cseh Köztársaságba ment, majd 1933-ban Jemnice kápolnájában temették el. A kápolnát államosították 1945-ben és a sírokat lerombolták az 1990-es években. Mindegyikőjüket visszahoztam Magyarországra és most ők is itt nyugszanak.
Édesapám 2004-ben hunyt el és az volt a kívánsága, hogy ugyanabban a sírban legyen eltemetve Sándorfalván.
Így mostanra ez a hely vált családi sírhelyévé az 1789 utáni majdnem teljes Pallavicini családnak, akik békében nyugodhatnak itt a földben, ami egykor hozzájuk tartozott.” (Alfonso Pallavicini)
