Segítség az önkormányzati elektronikus ügyintézéshez – 4. rész
2019-07-09Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. június 27-én megtartott soros, nyílt üléséről
2019-07-10Utoljára frissítve 2019-07-09
Szélesítik a vasúti töltést, cserélik a síneket július 15-étől: egy hónapja van erre a Swietelskynek, addig kerülni kell, a buszoknak is, az autópályán.
Ez azt jelenti, hogy nem állnak meg az Ipoly sornál és a Baktói Kiskerteknél sem, ez a két megálló marad ki. A járatok a Csongrádi sugárút–Makkosházi körút–József Attila sugárút–Algyői út–M43-as autópálya–Sándorfalvi út terelőútvonalon közlekednek.
Szegeden az utolsó megálló, ahol föl lehet szállni Sándorfalva felé a Makkosházi körúti megálló, szemben a régi Media Markttal, ott, ahol a 8-as, 19-es trolik, valamint a 84-es és 90-es buszok állnak meg.
Fontos, a menetidő öt perccel meghosszabbodik, azaz korábban kell kiérni a megállóba.
Innen le tudja tölteni az érvényes ideiglenes menetrendet.
