Unaloműzők gyerekeknek a Sándorfalvi Gasztronapon

Sándorfalván is sokan csatlakoztak a „Te Szedd!” akcióhoz
2023-04-26
Májusfának öltözött a Szabadság téri tojásfa
2023-04-28

Utoljára frissítve 2023-04-27

A Minimaxnak és a Disney csatornának április 29-én, szombaton, a sándorfalvi és környékbeli gyerekekkel nem kell számolnia, hiszen mind úgyis a Sándorfalvi Piac téren akarnak majd zsibongani.

Lesz is rá lehetőségük bőven. Ingyenesen használhatják az ugrálóvárat, szintén ingyenesen arcfestést is kérhetnek magukra és egy rajzversenyre is benevezhetnek, ahol képekben mesélhetik el, milyen a tavasz Sándorfalván. Meg is éri majd művészkedni, mert a legszebb rajzok alkotói csokikkal lesznek gazdagabbak.

Ám, ha a gyerkőcnek éppen nincs kedve alkotni, vagy kitombolni magát egy számára óriási ugrálóvárban, akkor sem fog unatkozni.

Délelőtt 11 órától a Péter & Pan duó ad koncertet a legfiatalabbaknak.

Emellett persze a kicsik akár a nagyokkal is tarthatnak és megtekinthetik a veterán autók kiállítását, illetve a kézműves termékek vásárán válogathatnak anyuval és apuval, ahol még bele is kóstolhatnak néhány finomságba.