Újra lenyűgözte a zsűrit Sándorfalva virágossága

Mozizzon a szabadban!
2019-07-23
Ünnepeljük együtt hagyományainkat!
2019-07-23
Mozizzon a szabadban!
2019-07-23
Ünnepeljük együtt hagyományainkat!
2019-07-23

Utoljára frissítve 2019-07-23

Lassan már elképzelhetetlen Sándorfalva nélkül megrendezni a Virágos Magyarországért! versenyt. Idén is elindultunk, sőt ezúttal egy Facebookos szavazásban is részt lehetett venni.

Ennek eredménye még nem ismert, de a verseny zsűrijének reakciója már igen: újra lenyűgözte az ide látogatókat a város. Ez is része ugyanis a versengésnek: egy három fős zsűri a lehető legaprólékosabban, számos szempont alapján értékeli a nevezett településeket, így Sándorfalvát is. És ezt nem „bemondásra” teszik, ellátogatnak a helyszínekre, így Sándorfalvára is.

A delegációt Búza Katalin alpolgármester vezette körbe a városban. Megnézték a Zöld város program keretében fölújított Szabadság teret, ellátogattak a Pallavicini-család díszsírhelyéhez, és megnézték a Nádastó Szabadidőközpontot is.

Mindenhol a legnagyobb elismeréssel szóltak a látottakról. Azt is lehetett érezni a séta során, hogy nem egyszerűen kötelező udvariaskodás mondatja a zsűrivel: nagyon szép a város. A Nádastón éppúgy kitettek magukért az ott dolgozók, mint a belváros szépítésén fáradozók.

advanced-floating-content-close-btn EU-s pályázataink  
Sándorfalva Város honlapja
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.