Terelősziget, Facebook posztok és a valóság

Fontos adózási határidőre hívjuk fel a figyelmet
2021-02-02
Új helyszínen a véradás
2021-02-10

Utoljára frissítve 2021-02-08

Három autót is érintő baleset történt a hétvégén Sándorfalva határában. Erről a legtöbben Dudás Zoltán képviselő Facebook posztjából értesülhettek. Alább a rendőrség válaszát is elolvashatják.

Nehéz manapság eligazodni az információs útvesztőben. Sokan, sokféle dolgot írnak. Amennyiben a valóságra is kíváncsiak vagyunk, úgy annak a bizonyos érmének mindkét felét meg kell néznünk.

A képviselő az alábbiakat írta:

„Én szóltam
Ismétlem magam. Sándorfalva bevezető útján, most négy különböző autó esett áldozatául a rosszul kivilágított járdaszigetnek. Csak most. Ismétlem: négy baleset, négy veszélyhelyzet, négy ideges sofőr, síró gyerekek, vontatás, bosszúság. Szerencsére még személyi sérülés nem történt. Fényvisszaverő sprayt használtam, hogy láthatóvá tegyem a „csapdát”, hátha ma már nem lesz több baleset.”

Sajnos ez a kiírás nem fedi a valóságot. Egy baleset volt, nem négy. Ebben az egy balesetben volt érintett három autó, ez pedig nem négy ideges sofőrt és síró gyerekeket jelentett. A rendőrség hivatalos válasza szerint ketten nem is akartak semmilyen eljárást kezdeményezni, a harmadik sofőrt pedig szóban tájékoztatták arról, hogy a látási viszonyoknak megfelelően szükséges közlekedni ahhoz, hogy az ilyen baleseteket elkerüljék.

Megkeresésünkre a rendőrség az alábbiakat írta:

„Tájékoztatom, hogy 2021. február 06-án 17 óra 38 perckor érkezett bejelentés a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-Főkapitányság ügyeletére, miszerint Sándorfalva, Sövényházi út 135. szám előtt található járdaszigetnél anyagi káros baleset történt A balesetben három gépjármű volt érintett, személyi sérülés nem történt. Kollégáim a rendőri intézkedés során a balesetben érintett jármű vezetőit tájékoztatták, hogy az út és látási viszonyoknak megfelelően kell közlekedni, a megfelelő sebességgel. A fenti helyszínen 2020-ban egy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés hatóságunkhoz.”

A két írásból talán már tisztábban látszik, hogy mi is történt pontosan a hétvégén. Egy megfelelően kitáblázott és kivilágított terelősziget is okozhat bajt, ha nem vesszük figyelembe a sebességünk megválasztásánál azt, hogy milyenek az út és látási viszonyok. Hiszen sötétedés után a kivilágított úttest nem ugyanolyan, mint nappali fényben.