Hírek|

Utoljára frissítve 2023-11-21

Pintér Imréné, avagy ahogy a közeli ismerősei hívják Margit néni szeptember 16-án ünnepelte 90. születésnapját. A jeles eseményen, szokásaink szerint az Önkormányzattól megjelent a polgármester is, aki a miniszterelnöki és a polgármesteri születésnapi köszöntést is átadta.

A Megálló étteremben összegyűlt népes család örömmel köszöntötte a szerencsésen egészségben élő idős hölgyet születésnapja alkalmából.

Beszélgetésünk közben Margit néni elárult magáról néhány apróságot.

„Leánykoromban a budapesten dolgoztam, mint fonónő, majd a szegedi ruhagyárban voltam 30 évig alkalmazott. Szerencsésnek mondhatom magam, mert olyan munkám volt, amit szerettem. Ugyan nem tartom magam igazi varrónőnek, de a saját ruháimat én készítettem.” – jelentette ki büszkén a még mind a mai napig divatosan és stílusosan öltözködő ünnepelt.

Margit néninek, saját bevallása szerint csupán egy-két olyan ruhája van, amit varratott, a többit vagy ő készítette, vagy ő saját kezűleg alakította át saját ízlésére, méretére.

„Szépen szeretek járni, otthon is mindig szépen felöltözöm, mert én úgy vagyok vele, hogy a boltba nem megyek el, úgy, hogy ne öltözzek át.” – magyarázta Margit néni a stílushoz meglévő hozzáállását.

Az idős hölgy szeret még a háza körül tevékenykedni, illetve büszke is arra, milyen szép rendben tartja kertjét és házát.

Boldog születésnapot kívánunk Margit néninek, valamint azt is kívánjuk, hogy sok szép ruhát varrjon még!

Comments are closed.