Köszönjük a tavalyi adományokat!

Áramszünetek több napon át Kővágóban
2020-02-03
Bölcsőde épül, kávézó szépül Sándorfalván
2020-02-03

Utoljára frissítve 2020-02-03

A tavalyi év adománygyűjtéseiről készítettük el számvetéseinket, amelyek alapján elmondhatjuk, 2019-ben is rengeteg adomány gyűlt össze, amelyekkel nagyon sok sándorfalvi családon tudtunk segíteni. Az alábbiakban elolvashatják kik azok, akiknek mindezt köszönhetjük, illetve azt is, hogy számokban kifejezve mit jelentettek a tavalyi adományok.

A tavalyi adományosztásunk is elérte célját. A hatalmas mennyiségű adományok mindegyike jó helyre kerülhetett. Ám ahhoz, hogy mindez összejöjjön, nem csupán az adományozók nagylelkűségére, hanem a helyi lakosok segítségére is szükségünk volt.

Először nézzük az adományokat számokban!

A ruhaosztásra naponta 50–60 ember látogatott el, így ha a ruhaosztások napjait összeadjuk, körülbelül ezren válogattak az adományozott ruhaneműkből.

2019-ben is minden pénteken élelmiszer-adományokkal segítettük a rászoruló embereket.

Általában 150–500 kilogramm adomány érkezett. Így ha csak 250 kilogrammal számolunk, egész évre felszorozva akkor is 13 tonnányi rövid idővel lejáratú élelmiszert oszthattunk szét.

Akiknek az adományokat köszönhetjük.

Sándorfalva lakosi közül számtalan személytől és családtól érkeztek adományok, ám nem csupán településünkről, hanem azon kívülről is érkeztek felajánlások.

Az Adra Adventista Szeretetszolgálat Alapítványt külön kiemelnénk az adakozók közül, ugyanis tavaly tőlük kaptuk a legtöbb segítséget.

A társadalmi munkában segítők

Gajdosné Pataki Zsuzsanna, polgármester, az adományok elszállításában nyújtott segítséget. Az önkormányzat autója nélkül nemcsak sokkal nehezebb, hanem szinte lehetetlen is lett volna a hatalmas mennyiségű adományt eljuttatni az emberekhez.

A szociális osztály dolgozói munkaidejükön túl is segítettek, őket név szerint is szeretnénk megemlíteni: Hegedűsné Király Ilona, Arany Jánosné, Megyesi Anett, Nagy Anita, Héjja Takáts Dóra, Fekete Hermina, Benedekné Kutasi Erika, valamint Búza Katalin, Sándorfalva alpolgármestere, mind azon dolgoztak önkéntes társadalmi munkában, hogy az adományokat szétosszák.

Arany János, Gajdos Tibor, Korom Tamás, valamint a Sándorfalva Önkormányzati Vagyonkezelő Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozói is sokszor segítettek az adományok szállításában.

Mindezek mellett az élelmiszer-adományok Sándorfalvára való jutásáért Bodor Jánosné Jutkának vagyunk hálásak.

Szeretnénk 2020-ban is hasonló sikerekkel és eredményekkel folytatni a lakosok megsegítését.

Annak érdekében, hogy idén is így folytathassuk az adományok gyűjtését és szétosztását, a ruhák, ételek és egyebek elszállításában továbbra is segítséget nyújt majd az önkormányzat. Bár tárolni az adományokat nem tudjuk, a szociális osztály dolgozói mindig találnak befogadóhelyeket.

Az adakozni kívánók figyelmét még arra hívnánk fel, hogy csak olyan dolgokat adjanak le, amiket ők is szívesen fogadnának.

Még egyszer köszönjük mindenki segítségét és munkáját! Jó erőt egészséget kívánunk! Várjuk a felajánlásokat 2020-ban is.

Segítsen, hogy segíthessünk!