Két héten át Sándorfalván a művészeté a főszerep

Pályázat benyújtása és támogatói döntés
2022-07-26
Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2022. július 21-én megtartott rendkívüli, nyílt üléséről
2022-07-26

Augusztus 1 és 15 között a Sándorfalva Város Önkormányzata és a Sándorfalvi Művelődési Ház és Könyvtárszervezésében idén is megrendezik a Sándorfalvi Újműhely Művésztelepet, amelyen ebben az évben hatan vesznek részt: Csanálosi Mária és Kusnyár Eveline festőművészek, valamint Bajári Zsolt, Németh Csaba, Retkes Máté és Szabó Zoltán szobrászművészek.

A résztvevők augusztus 1-től két héten át alkotnak a Homokpusztai Közösségi Házban (Kéri dűlő 20, 46°24’53.6″N 20°06’03.2″E) és a művésztelepet több program is kíséri.

Augusztus 6-án 15:00 órától a „Nyitott Műhely” keretein belül a művésztelep megnyitja kapuit az érdeklődők előtt – a látogatók bepillantást nyerhetnek az alkotás folyamatába és megismerhetik az alkotókat, a művésztelep életét.

Augusztus 11-én a Pallavicini Kastélyban 17:30 perctől Weiner Sennyey Tibor: A méhészet művészete című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, amelyen többek között szó lesz az emberiség és a méhek kapcsolatáról, az ókori Egyiptom méheseiről, Berzsenyi Dániel méhesházáról és talán arra a kérdésre is választ kapunk, hogy miért ilyen szoros és izgalmas a kapcsolat az emberiség műveltsége és a méhek között.

Ezt követően este 7-től Ibos Éva művészettörténész, Boldog Zoltán tanár, Weiner Sennyey Tibor költő és Retkes Máté szobrász tartanak „Közös tér” címmel kötetlen kerekasztal-beszélgetést köztéri szobrászatról és vizuális kultúráról.

A művésztelep zárókiállítása a Pallavicini Kastély Dísztermében, augusztus 13-án 18.00 órakor kezdődik, amelyre sok szeretettel várnak mindenkit! A kiállítást Ibos Éva művészettörténész nyitja meg, a megnyitó előtt köszöntőt mond Csányi Edit, a Sándorfalvi Művelődési Ház és Könyvtár Igazgatója.

A megnyitó eseményt Wowbagger szegedi lemezlovas zárja válogatott hanglemezekkel.

A művésztelep szervezője és támogatója Sándorfalva Város Önkormányzata és a Sándorfalvi Művelődési Ház és Könyvtár. További támogatók: a Nemzeti Kulturális Alap, az Új Alkotóműhely Egyesület, a Mangalard Farm és az Osi-Color Kft.