Kerékpárút fejlesztés Szatymaz és Sándorfalva között és Sándorfalva belterületén

Kerékpározz velünk!
2022-09-28
Meghívó 2022. szeptember 29
2022-09-29

Utoljára frissítve 2024-04-05

A TOP PLUSZ-1.2.1-21-CS1-2022-00022 azonosító számú „Külterületi kerékpárút fejlesztés Szatymaz és Sándorfalva között” elnevezésű pályázat keretein belül a már meglévő – a Vitéz utca és a Sövényházi út közötti – belterületi kerékpárút felújításra és bővítésre kerül 2.410 fm hosszon, valamint a Vitéz utcától a szatymazi körforgalomig egy teljesen új szakasz épül meg, így nyújtva a kerékpárosok számára biztonságos közlekedési lehetőséget a két település között.

A tervezett burkolat kerékpárútnál 2,30 m, a Petőfi utca és a Május 1. tér közötti szakaszon valamint az Orgona és a Kishomokköz utca közti szakaszon egyesített, tehát kerékpáros és gyalogos forgalomra alkalmas út épül, ott 2,75 m szélességű. Az úthoz 0,5–0,5 m padka készül majd az út mindkét szélén.

Az Alkotmány körút burkolatának szélétől a tervezett kerékpárút minimálisan 1 m távolságra kerül, így ahol a meglévő kerékpárutat szélesíteni szükséges, ott legtöbb helyen az ingatlanok határvonala felé húzódik. Ahol egyesített gyalog és kerékpárút lesz, több helyen a meglévő nyílt csapadékvíz elvezető árkok lefedése szükséges. Az új nyomvonallal megszüntetjük a villanyoszlopok kerülgetését.

A megújult nyomvonal új átkelőket is hoz magával.

A Május 1. tér és a Sport utca kereszteződéshez valamint az Alkotmány körút és Sövényházi út kereszteződéséhez is gyalogos és kerékpár átkelő kerül kialakításra, amellyel a forgalmi rend is megváltozik az érintett szakaszon.

Az Alkotmány körút mentén a csatlakozó utcák kereszteződéseiben a kerékpáros átkelők forgalmi rendje megváltozik, úgy, hogy minden kereszteződésben a kerékpárosoknak van elsőbbsége. A meglévő kerékpáros átkelő sárga kockái közé piros burkolati festés kerül.

Mit is jelentenek a burkolati jelek?

A sárga felfestés a kerékpáros átkelőhelyet jelöli, ami nem vonja magával a rajta haladó forgalom elsőbbségét. A piros burkolatfestés a kerékpárúton közlekedők feltétlen elsőbbségére hívja majd fel a gépjármű forgalom figyelmét.

Több parkolóhely lesz a városban.

Az Alkotmány krt-i kerékpárút építésekor az Alkotmány krt.- Szent István utca kereszteződésénél, valamint az Alkotmány krt.- Május 1. tér kereszteződésnél párhuzamos parkolók kerülnek kialakításra. A projekt jelenleg tervezési és engedélybeszerzési fázisában tart.