Hulladékgyűjtő udvarok működésével kapcsolatos általános tájékoztatás

Nyári diákmunka lehetőség Sándorfalván
2023-06-16
Örökbefogadható mentett kutyus szomorú történettel
2023-06-16

Utoljára frissítve 2023-06-16

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. (a továbbiakban: Koncessziós Társaság) 2023. július 1. napjától irányítja és szervezi a magyarországi települési hulladék begyűjtését és kezelését, valamint működteti a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert. A Koncessziós Társaság célja, hogy 2040-re elérhető legyen az Európai Unió által előirányozott, a települési hulladék újra-hasznosítására vonatkozó minimum 65, míg a hulladéklerakóba kerülő hulladék esetében a maximum 10 százalékos arány elérése.

A Koncessziós Társaság a körforgásos gazdálkodás megvalósításának előmozdítása és a hulladékgazdálkodás hatékonyságának növelése érdekében a hulladékgyűjtő udvarok működésében is számos fejlesztést, változást kíván végrehajtani.

A Koncessziós Társaság a fejlesztéseket a jelenleg hatályos jogszabályi előírások teljes körű betartása mellett, a lakossági igényeket kiemelten figyelembevéve határozta meg. Cél egy egységes és magas szolgáltatási színvonal megteremtése.

A változások célja a jelenlegi szolgáltatási színvonal emelése és az országos, egységes szolgáltatási rend kialakítására.

A szolgáltatási színvonalat növelő változások:

  • Könnyebb elérhetőség biztosítása a lakossági igénybevétel területi hatályának kiterjesztésével: a lakosok az eddig érvényes területi megkötések nélkül bármely hulladékudvar szolgáltatásait országosan igénybe vehetik igazoló okmány (magyarországi lakcím kártya, tartózkodási engedély/kártya, hatósági bizonyítvány, regisztrációs igazolás, vagy bejelentőlap) felmutatásával.
  • Hosszabb nyitva- tartás biztosítása: 2023. július 1. napjától kezdődően minden 10 000 fő feletti településen a hulladékudvarok minimum 48 óra/hét nyitva-tartással működnek.

Az országos, egységes szolgáltatási rendet megalapozó változások:

  • A hulladékudvarokon átvehető hulladékok köre az egységes rendszert kialakítása érdekében a lehető legszélesebb körben került meghatározásra.
  • 2023. július 1. napjától kezdődően az egyes hulladékáramok esetében (pl. építési-bontási hulladék, lomhulladék, gumiabroncs, fahulladék) a hulladékudvari és a logisztikai kapacitások rendelkezésre állása érdekében az egyes hulladékudvarokban alkalmazott átvételi kvóták egységes szinten kerülnek megállapításra tovább segítve a lakosság részére történő országos igénybevételi lehetőség biztosítását.

A teljes körű jogszabályi megfelelést biztosító tételek:

  • A tevékenység végzésére vonatkozó, 2014. óta érvényben lévő jogszabályi előírások alapján (kiemelten A hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Kormányrendelet 1. számú melléklet 5.2 d) pontja, illetve 6.2 g) pontja) a hulladék gyűjtője – hulladékudvar üzemeltetője – naprakész nyilvántartását közvetlen méréssel meghatározott módon (mérlegeléssel) köteles vezetni. A fenti jogszabályi előírást a Koncessziós Társaság kötelező érvényűnek tartja, egyben a transzparens működés megalapozásának tekinti.
  • Ez a mérlegelési tevékenység napi szinten és hulladéktípusonként értelmezendő, azaz minden egyes beszállítás esetében a különböző hulladéktípusokat külön-külön hitelesített mérlegen mérlegelni szükséges.
  • A közvetlen tömegmérési rendszer bevezetésével a hulladékudvarok leterheltsége miatt felmerülhetnek olyan egyedileg kezelendő helyszínek, ahol a hulladékudvarok igénybevétele érdekében előzetes regisztrációs rendszer bevezetése válik szükségessé.

Tájékoztatás:

A lakosságot érintő változásokról, így a hulladékudvarok kiterjesztett szolgáltatásairól a Koncessziós Társaság, valamint a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. saját csatornáin (pl. honlap, közösségi média csatornák, stb.) folyamatosan tájékoztatást ad.

Tájékoztatás a hulladékgyűjtő udvarok nyitvatartási rendjéről és előzetes regisztrációs rendszeréről

A Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2023. július 1. napjától kezdődően az üzemeltetésébe tartozó hulladékgyűjtő udvarok nyitva-tartási rendje az alábbiak szerint módosul:

10 ezer fő feletti települések esetében

MunkarendHulladékudvarNyitvatartási idő
TelepülésHrsz.HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
8 órás munkarend/6 nap/hétSzeged-Alsóváros21813/208:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Baktó01109/208:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Gyálarét0166/308:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Kiskundorozsma522/2508:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Sándorfalvi út01207/7208:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Szentmihály02086/5208:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Szőreg889/2308:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Tápé02032/13008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap
Szeged-Vértó16059/108:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:2008:00-16:20szünnap

10 ezer fő alatti települések esetében

MunkarendHulladékudvarNyitvatartási idő
TelepülésHrsz.HétfőKeddSzerdaCsütörtökPéntekSzombatVasárnap
EgyediAlgyő (03.01-től 10.31-ig)1480/27:00-19:00
Algyő (11.01-től 11.31-ig, 02.01-től 02.28-ig)1480/27:00-17:00
Algyő (12.01-től 01.31-ig)1480/28:00-16:20
Baks0366/13szünnap8:00-16:20szünnap8:00 – 16:20szünnap8:00 – 12:00szünnap
Balástya09/149szünnap8.00-16.20szünnap
Csengele0149/43szünnap8:00 – 16:20szünnap8:00 – 16:20szünnap8:00 – 12:00szünnap
Deszk (04.01-től 09.30-ig)0186/3szünnapszünnap10:00 – 16:00szünnap12:00 – 18:0010:00 – 18:20szünnap
Deszk (10.01-től 03.31-ig)0186/3szünnapszünnap9:00 – 15:00szünnap11:00 – 17:009:00 – 17:20szünnap
Kelebia0407/6szünnap8:00 – 16:20szünnap
Kistelek0197/44szünnap7:30 – 16:00szünnap7:30 – 16:00szünnap7:30 – 16:00szünnap
Kiszombor05416/19szünnapszünnap8:00 – 16:20szünnap8:00 – 16:208:00 – 12:00szünnap
Kübekháza009/11szünnap8:00 – 16:20szünnap8:00 – 16:20szünnap13:00 – 17:00szünnap
Ópusztaszer097/5szünnap9:00-11:00szünnapszünnapszünnapszünnapszünnap
Pusztaszer0187/39szünnapszünnap13:00 – 17:00szünnapszünnap13:00 – 17:00szünnap
Röszke0279/28:00 – 16:2010:00 – 18:20szünnap10:00 – 18:208:00 – 16:20szünnap
Sándorfalva0140/58:00 – 16:2010:00 – 18:208:00 – 16:2010:00 – 18:208:00 – 16:20szünnap
Szatymaz053/2szünnap8:00-11:00
15:00-19:00
szünnapszünnap8:00-11:00
14:00-18:00
8:00-11:00
15:00-19:00
szünnap
Tiszasziget041/6szünnap8:00 – 16:20szünnap
Tompa021/4szünnap8:00 – 16:20szünnap
Újszentiván320szünnap8:00 – 16:20szünnap

Hulladékgyűjtő udvarokban, az aktuális munkaközi szünethez (12.00-tól 12.20-ig), illetve nyitvatartási rendhez igazodóan, az utolsó beszállító fogadása a munkaközi szünetet és a napi zárást megelőző 20 perccel történik.

Tekintettel arra. hogy a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről szóló 309/2014. (XII. 11.) Kormányrendelet 1. számú melléklet 5.2 d) pontja, illetve 6.2 g) pontja) alapján a hulladék gyűjtője – hulladékudvar üzemeltetője – naprakész nyilvántartását közvetlen méréssel meghatározott módon (mérlegeléssel) köteles vezetni, így minden egyes beszállítás esetében a különböző hulladéktípusokat külön-külön hitelesített mérlegen mérlegelni szükséges.

A hulladékok tömegmérési kötelezettségére tekintettel kérik a lakosságot, hogy a szóródásra hajlamos hulladékokat lehetőleg zsákban / vödörben, vagy kötegelve szíveskedjenek beszállítani.

A közvetlen tömegmérési rendszer bevezetése miatt a nagyforgalmú hulladékudvarokban a lakossági beszállítások folyamatos biztosítása érdekében 2023. július 1. napjától kezdődően előzetes regisztrációs rendszer kerül bevezetése. Ezen hulladékgyűjtő udvarokba a hulladék beszállítása csak előzetes regisztrációt követően lehetséges!

Az előzetes regisztrációs rendszer az új rendszerbe való átálláskor az alábbi hulladékgyűjtő udvarokban kerül bevezetésre:

  • Alsóvárosi hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Baktói hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Gyálaréti hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Kiskundorozsmai hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Sándorfalvi úti hulladékgyűjtő udvar (Szeged, Regionális Hulladékkezelő Központ))
  • Szentmihályteleki hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Szőregi hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Tápéi hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Vértói úti hulladékgyűjtő udvar (Szeged)
  • Deszki hulladékgyűjtő udvar (Deszk)
  • Röszkei hulladékgyűjtő udvar (Röszke)
  • Sándorfalvi hulladékgyűjtő udvar (Sándorfalva)

Az előzetes regisztrációs rendszerrel nem érintett hulladékgyűjtő udvarokban a nyitvatartási rend figyelembevételével a hulladékok bármely időpontban leadhatóak.

A regisztrációs rendszerben a hulladékudvarok igénybevételének menete:

  1. időpontfoglalás,
  2. hulladékok beszállítása hulladék-fajtánként elkülönítve,
  3. hulladék mérlegelése, és konténerbe helyezése,
  4. hulladék átvételének igazolása a hulladékudvaros által,
  5. hulladékudvar elhagyása.

A regisztrációs időponttal rendelkező Ügyfeleknek a hulladékok mérlegelésére és lerakására maximum 20 perc áll rendelkezésre, ezért ismételten kérik, a szóródásra hajlamos hulladékokat lehetőleg zsákban / vödörben, vagy kötegelve szíveskedjenek beszállítani.

Az ömlesztetten beszállításra tervezett hulladék (pl. zöldhulladék, építési-bontási hulladék) esetében javasolják a Szeged, Vértói úti hulladékgyűjtő udvar igénybevételét, ahol 2023. július 1. napjától kezdődően hídmérleg használatával gyorsítják a hulladékok elhelyezését.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. december 31. napjáig a szegedi és a nagyobb forgalmat lebonyolító hulladékgyűjtő udvarokban további hídmérlegek kerülnek elhelyezésre. A hídmérlegek igénybevételének lehetőségéről a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. saját csatornáin (pl. honlap, közösségi média csatornák, stb.) folyamatosan tájékoztatást ad.

Előzetes regisztráció keretében időpontfoglalási igényét 2023. június 26. napjától kezdődően a következő módokon jelentheti be:

  • telefonon a 06-80/180-480-as szám hívásával a 2-es gomb kiválasztásával ügyfélfogadási időben ünnepnapok kivételével hétfőtől csütörtökig 8-15 óráig, pénteken 8-13 óráig,
  • online módon a https://www.szegedihulladek.hu/belepes, címen 0-24 óráig,
  • személyesen a cég ügyfélszolgálati irodájában (6720 Szeged, Stefánia 6.) ünnepnapok kivételével hétfőtől, szerdáig 8-15 óráig, csütörtökön 7-19 óráig, pénteken 8-13 óráig.

A hulladékgyűjtő udvarok további igénybevételi feltételei az alábbi linken érhetőek el: https://www.szegedihulladek.hu/szolgaltatasok/szelektiv-hulladekgyujtesi-rendszer/hulladekudvarok

A cég kéri a Tisztelt Ügyfeleit, hogy a hulladékudvar zárva tartása alatt hulladékot az udvar elé, a közterületre ne helyezzenek! Az ilyen cselekmény illegális hulladéklerakásnak minősül, feljelentést von maga után!