Hőségben, de jókedvűen ünnepeltük meg hagyományainkat

2019. július 29.
2019-08-09
Sándorfalva egyszerűen természetes
2019-08-12

Utoljára frissítve 2021-01-27

Nehéz lenne csak pár szóban összefoglalni, hogy milyen is volt a sándorfalvi Hagyományok Napja. Pont ezért mi inkább 39 képen keresztül mutatjuk meg.

Amennyiben igaz a mondás, hogy egy kép többet ér 1000 szónál, úgy ez a bejegyzés felér egy regénnyel, hiszen így a fotóinkon keresztül 39 ezer szóban meséljük el a Hagyományok Napjának történetét.

Az egész rendezvény már mondhatni, hogy az előestéjén elkezdődött. A csillagos ég alatt, sőt, egyesek szerint még némi hullócsillag kíséretében is, a 2018-as Magyar Filmdíjon 3 díjat is bezsebelő Kincsem című filmet rengetegen nézték meg.

Vasárnap hiába volt hőség, a Hagyományok Napjának hangulatán nem változtatott. A fotókon is lehet látni, hogy már délelőtt is jó buli volt, amit végül a 3+2 zenekar fellépése vitt a csúcsra.

A pörköltfőzésen és a zenekar fellépésén kívül természetesen még számos egyéb program volt, mint a fogathajtó verseny, a kocsik felvonulása, lovas bemutatók és lovas színház, ahol a János vitéz című darabot láthatta a közönség.

Nagy szerepe volt abban a szervezőknek, fellépőknek, szponzoroknak és az összes olyan embernek, aki a rendezvényen dolgozott, hogy az végül sikeres lett, ezért nekik nagyon szépen köszönjük a munkájukat!

A Hagyományok Napját a Közösségfejlesztés Dóc, Ópusztaszer, Sándorfalva és Szatymaz összefogásával – TOP-5.3.1-16-CS1-2017-00008 projekt keretein belül rendeztük meg, amely projekt célja a lakosok közösségi kezdeményező és cselekvőképességének fejlesztése, közösségi szerepvállalás erősödése, az egymás iránti felelősségtudat fejlesztése.

Jövőre reméljük némileg enyhébb időben, de ugyanitt és ugyanilyen hangulatban találkozunk!