Helytörténeti napok Sándorfalván

Megvan a sándorfalvi búcsú időpontja!
2021-08-13
Meghívó 2021. augusztus 25.
2021-08-24

Utoljára frissítve 2022-10-19

Az augusztus 20-ai hosszúhétvégére háromnapos programsorozatra hívtuk a sándorfalviakat. A Vajdaságból, Erdélyből és a Felvidékről is meghívtuk testvértelepüléseink képviselőit és Ausztriából is fogadtunk vendégeket a sándorfalvi önkéntes tűzoltók jóvoltából.
Pénteken közösen vettünk részt Szent István szobrának koszorúzásán. Az este folyamán borkóstolót szerveztünk, beszélgetést hallhattunk a magyar borkultúráról, a végén pedig koncerttel zártuk a napot.
Szombaton főzőversenyt hirdettünk a Pallavicini kastély parkjába, ahová közel húsz csapat nevezett: helyi baráti társaságok, civil szervezetek, szomszédos települések és természetesen a határon túli vendégek részvételével. Estére szabadtéri filmvetítést szerveztünk az Indul a bakterház című örök klasszikus magyar filmmel, azt megelőzően beszélgetést Molnár Piroska és Haumann Péter színművészekkel. A délután folyamán a Tárkány Művek játszott balkáni népzenét a színpadon. Sándorfalvi háziasszonyok és a Sándorfalvi Nők Klubjának tagjai meglepetésként ezerötszáz szilvás gombócot készítettek és főztek a látogatóknak. A hosszú hétvégén a kastély kiállítóterei nyitva álltak a látogatók számára, a kertben hagyományos helyi termékekből installációt állítottunk fel. 

A programsorozat a “Közösségfejlesztés Dóc, Ópusztaszer, Sándorfalva és Szatymaz összefogásával” című, és TOP-5.3.1-16-CS1-2017-00008 kódszámú támogatás keretein belül valósulhatott meg.

2021. augusztus 19-20-21.