Helyi értékeink megőrzésére pályázik az Önkormányzat

Állásokat kínál a Sándorfalvi Kulturális Központ: takarítót, gondnokot keresnek
2020-10-05
Hungarikum pályázat 2020
2020-10-05

A Sándorfalva Városi Önkormányzat benyújtotta pályázatát 2020-as Hungarikum felhívásra, amelyből a helyi értékeink megőrzését és kiállítását tervezzük.

141 éves településünknek csodálatos múltja van. Az ide költözőknek, mindene elveszett az árvíz pusztításában. Talán ez is az oka, annak a szorgalmas gyűjtőmunkának, amely jól jellemzi értékeink gyűjtését, védelmét és megbecsülését.

Települési Értéktárunkban számos olyan tétel szerepel, amely mind a helyiek, mind az ide látogatók számára érdekesek lehetnek.

Épített környezetünkben a Sándorfalvi Református Templom, a Mária neve Római Katolikus Templom, a Budai Sándor lakóháza, a Pallavicini Kastély és Kastély-kert, valamint a Pallavicini családi Díszsírhely is velünk élő múltat jelenti.

Természeti környezetünket, amelynek a Sas ér Erdőrezervátum és magterület, a Fehértó Sándorfalva közigazgatási területére eső része, és Nádas-tó is része, folyamatosan ápoljuk annak érdekében, hogy a jövő generációi is ugyanúgy élvezhessék a természetet, mint ahogyan most mi.

Ezeken kívül említésre méltó még nálunk a seprűkötés, vesszőfonás, pálinkafőzés, méztermelés, őrölt paprika készítés, eper termesztés, kőkeresztjeink, szobraink és Budai Sándor hagyatéka is.

Annak érdekében, hogy ezen értékeket a helyi lakosok, az ide látogató turisták és a jövő nemzedékei is méltó módon megismerhessék, egy nagyjából 100 négyzetméteres kiállító teret tervezünk kialakítani a Kastélyban.

A Kastély felújítása során az alábbi munkálatokat tervezzük:

  • 1. falfestés előkészítés, sérült felületek lekaparása, glettelése, csiszolása, festése.
  • 2. fanyílászárók festés előkészítése, sérült felületek lekaparása, hézagok hiányok pótlása, glettelése, csiszolása, festése.
  • 3. Parketta felújítás, csiszolás, lakkozás

A berendezett kiállítás, méltó helyre kerül a kastélyban már meglévő állandó kiállítások közé. Mint minden kiállításunk ingyenesen látogatható bárki számára.

A pályázatban közel 4 millió forintot igényelt az önkormányzat.

Betűméret