
Balatoni vakáción a Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola
2024-07-25
Alább olvashatják az óvodai étkezési nyilatkozatokra vonatkozó felhívást
2024-08-01Utoljára frissítve 2024-07-29
Nyáron a dinnye az egyik legfinomabb nassolnivaló, ám ha a főnemesi rang is bekerül a növény nevébe máris egy bosszantó gyomnövényt kapunk, amelytől lehetetlen megszabadulni. Ez a cikk az Őz utcai közösségi parkban elburjánzó királydinnyével folytatott háborúról szól.
Először kezdjük talán magának a területnek a jogállásával. Sokan úgy hihetik, hogy az egész terület közterület, ám valójában csak egy része, egy utca szélességű sáv a tér hátsó részén számít annak. A többi rész önkormányzati tulajdonban álló fejlesztési terület, amelyről még régebben Sándorfalva vezetése a Városszépítő egyesülettel közösen úgy döntött, hogy a közösségi térként való hasznosítása a legjobb mindenki számára.
VEGYSZERREL, VAGY HOGYAN?
Azért is fontos ezt tudni, mert az egyes területekre jogállásuktól függően más és más jogszabályok vonatkoznak. Egy közterületen például tilos, illetve szigorú feltételek mellett lehetséges gyomirtóval permetezni, az esetleges egészségkárosító hatás miatt. Belegondolva értelmes is ez a szabály, mert egyikünk sem szeretné, ha a gyermeke vegyszerektől bűzlő területen rohangálna. Az önkormányzati tulajdonra ugyan már más szabályok vonatkoznak, de gyermekeink védelme még így is közös érdekünk.
Amellett, hogy a gyomirtás vegyszerrel közterületen problémás, ezzel a bizonyos makacs növénnyel szemben még csak nem is hatásos. Ezt már tapasztalatból tudjuk, mert a Városüzemeltetés kollégái már sok mindent kipróbáltak azon a téren. Még perzselővel elégetni is megpróbálták a királydinnyéket, annak érdekében, hogy csíramentesítsék a már földben lévő magokat. Ám a növény magjaira az egyáltalán nem volt hatással és pár hét múlva ismét előbújtak a kis bosszantó növények.
ÚJABB KÍSÉRLET A GYÉRÍTÉSRE
Július 31-én a Városüzemeltetés emberei a korábbiaktól eltérő technikát alkalmaznak majd a gyomnövénnyel való küzdelem során. Ez ugyan elsőre eltünteti a szúrós növényt a területről, de a magjai a földben maradnak, amitől azok újra kihajtanak majd, ám még mielőtt azok újra elszórhatnák magjaikat, ismételten beforgatják a növényt a földbe, amitől az így évek alatt, de teljesen eltűnik majd a területről.
Azon kívül, hogy szerdán betárcsázzák a földet más terv is van még a játszótérrel. A problémás területtel szemben lévő üres térre költöztetik át idővel az eszközöket, ahol telepítés előtt talajcserét is végrehajtanak majd, hogy a gyerekek zavartalanul, királydinnye mentes helyen, önfeledten játszhassanak.
A királydinnye egy nagyon makacs növény, amely igazán könnyen el tud szaporodni. Ezért kérjük a lakosságot, hogy intézkedéseink mellett legyenek óvatosak!

