Gyászol Törökbecse, szerbiai testvértelepülésünk – Báló Tibor (1959 – 2020)

Változik a zöldhulladék szállítási ideje
2020-10-28
Egyenlő Bánásmód Hatóság: novemberi ügyfélfogadás
2020-11-02

Utoljára frissítve 2020-10-30

Elhunyt Báló Tibor, Törökbecse Község oktatással megbízott tanácsosa, a VMSZ törökbecsei helyi szervezetének elnöke, a Rákóczi Szövetség törökbecsei helyi szervezetének elnöke, a törökbecsei Teleház vezetője, és a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület alelnöke.

Sándorfalva Báló Tibornak köszönheti a testvérvárosi kapcsolatot Törökbecsével, valamint azt is, hogy a testvérvárossá válás után folyamatosan jó kommunikáció zajlott a két város között, amelynek egy közös nyertes pályázat is az eredménye lett.

Báló Tibor 1959. január 25-én született. A bánáti település magyar közössége Báló Tibor tanár úrnak szólította, aki a tanügyi tevékenysége mellett rengeteget tett a bánáti magyar közösség érdekérvényesítéséért. Odaadó, lelkes munkájának, tevékenységének köszönhetően a már tíz éves múltra visszatekintő törökbecsei Rákóczi Ifjúsági Szervezet is sikeresen tevékenykedett, hiszen a csapathoz évről- évre mind több fiatal csatlakozott.

„Az örökségeket, nemzetük történelmi, kulturális gazdag múltját az utókornak kell továbbítani” – vallotta Báló Tibor. Ezt sikerrel is tette, hiszen a törökbecsei fiúk, lányok bőven kivették részüket úgy az alkalmi műsorokból, történelmi megemlékezésekből, számtalan műhelymunkából, játszóházak szervezéséből, általa szervezett tanulmányi kirándulásokból, irodalmi, kreatív tevékenységekből. 

IPA pályázatok sikeres megvalósítása mellett, Törökbecsén neki köszönhetően indult be a kilenc éve sikerrel működő Magyar Nemzeti Tanács Iskolabusz programja, ami által beodrai felsős diákok ingyenesen nap mint nap mintegy ötven kilométert tesznek meg annak érdekében, hogy a felső osztályokban anyanyelvükön tanulhassanak.

Munkájának üzenete a magyarok felé nem volt más, mint az, hogy a család, a fiatalok, a közép-és aranykorúak összetartásában rejlik a szórványban élők sikeressége, érvényesülése.

Báló Tibor tanár urat, a törökbecsei katolikus temetőben szombaton 13 órakor helyezik örök nyugvóhelyére.

(via: Hét Nap Online)