Főzőversenyt rendeznek Sándorfalván

Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2021. június 24-én megtartott soros, nyílt üléséről
2021-07-06
„Kátai János Íz-Öröksége” Főzőverseny
2021-07-06

A „Kátai János Íz-Öröksége” címet viseli az a főzőverseny, ami július 16-án a Nádastó Szabadidőparkban kerül majd megrendezésre.

Kátai János (1962 – 2020)

Kátai János sándorfalvi lakos 2020-ban hunyt el. Élete során a közösségi élet aktív tagja volt, szerette és ápolta a hagyományokat, főszervezője volt a városnapi és böllérnapi gasztronómiai rendezvényeknek.  Munkáját 2016-ban „Sándorfalváért” kitüntető címmel is jutalmazták. Az Ő tiszteletére és emlékére viseli a főzőverseny a nevét.

A csapatépítés és a közösségformálás nevében eltöltött kellemes hangulatú nap július 16-án 7.30-kor kezdődik majd, az elkészült ételek értékelésére pedig várhatóan 13 órakor kerül sor.

A rendezvényen a Sándorfalvi Városi Önkormányzat a csapatoknak biztosít: főzési helyszínt (víz, asztalok, padok) és csapatonként 5 kg marhahúst.

Nevezési díj nincs, de a jelentkezés előzetes regisztrációhoz kötött: jelentkezni személyesen a Polgármesteri Hivatalban, telefonon a 62/572-973-as telefonszámon, e-mailben pedig a hivatal@sandorfalva.hu címen keresztül lehet, illetve további információ is ezen elérhetőségek valamelyikén kérhető.

Kedvcsináló: legutóbbi főzős eseményünk, a 2020 februárjában megrendezett Sándorfalvi Disznótor(k)os ilyen jó hangulatban telt:

Betűméret