Felhívás miseszünetről

Az Alföldvíz Zrt. tájékoztatója a járványveszély kapcsán
2020-03-16
A Sándorfalvi Sport Klub Egyesület közleménye a járványveszély kapcsán
2020-03-16

Utoljára frissítve 2020-03-18

Az alábbiakban azt olvashatják, hogy a veszélyhelyzet kapcsán szünetelő miséket milyen úton és módon hallgathatják meg otthonukban.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a rájuk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve, a koronavírus-járvány Magyarországon való megjelenése miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezéseket lépteti életbe:

A nyilvános szentmise (programok) 2020. március 22., nagyböjt 4. vasárnapjától a templomokban szünetel.

Betegellátás és gyóntatás az állami járványügyi előírások betartása mellett lehetséges.

Mindenkit kérünk az intenzív otthoni imádkozásra, az internetes, televíziós, rádiós szertartásokban való imádságos részvételre.

Felmentést adtak a miselátogatás kötelezettsége alól, így ez nem számít misemulasztásnak.

Megértésüket köszönjük!

SZENTMISE – KÖZVETÍTÉS A TELEVÍZIÓBAN, RÁDIÓBAN ÉS AZ INTERNETEN

MTVA

  • Március 22-én nagyböjt 4. vasárnapi szentmisét közvetítenek 900 órakor a Duna TV-n az óbudai Szent József-templomból. Az MTVA minden vasárnap közvetít szentmisét.
  • Március 22-től a Kossuth Rádió átveszi a Magyar Katolikus Rádió vasárnap délelőtti (1000 óra) miséjét.

BONUM TV

  • Mindennap 830 óra élő közvetítés.Ismétlés: 1200óra, 1700 óra, 2000 óra
  • Megtalálható a nagyobb kábelszolgáltatók csatornakiosztásában és nézhető az interneten a www.katolikus.tv oldalon.

MAGYAR KATOLIKUS RÁDIÓ

  • Minden hétköznap reggel 700 óra, Vasárnap délelőtt 1000 óra
  • Hallgatható interneten, a www.katolikusradio.huhonlapon.

MÁRIA RÁDIÓ

  • Hétköznap 900 óra, szombaton 1800 óra, vasárnap 1000 óra
  • Hallgatható az interneten, a www.mariaradio.hu oldalon.

Csíksomlyói kegytemplom:

  • Vasárnap: 930 óra

Kolozsvári ferences templom:

  • Kedd: 700 és 1700 óra
  • Vasárnap: 800 és 1100óra
  • Dunaszerdahelyi Szent György-templom:
  • Vasárnap: 900 óra

Budapest – Országúti Ferencesek

Mátraverebély – Szentkút Nemzeti Kegyhely