Ezt az Ady-t is kötelezővé kellene tenni

2023. február 22.
2023-02-27
Jánosi László (1961 – 2023)
2023-03-03
Újabb online film-szín-játékot tekinthettünk meg a sándorfalvi Petőfi Emlékkönyvtárban február 24-én, péntek délután.

Karinthy Frigyes nagy szerelmei után Ady Endre nagy szerelmei jöttek. Kezdek is látni némi szisztémát a Madách Színház online film-szín-játékaiban: klasszikus magyar költők drámai szerelmi élettel. A sorozatnak van még egy része, amely Móricz Zsigmond szerelmi életéről szól. Azt a megállapításom, hogy mindegyik történet klasszikusaink magánéletét tárja elénk, nem rossz kritikának szánom, csupán ténymegállapításnak, hiszen egyszerűen ilyenek vagyunk mi emberek. Ugyan nem ismerjük be, de a bulvárhírek is érdekelnek minket, akkor miért ne lennénk kíváncsiak azon emberek afférjaira, akikről általános és középiskolában annyit kellett tanulnunk?
Itt jön a lényeg. Ugyanis a legtöbb irodalomtanár ugyan említ néhány szót a híres írók és költők ilyen irányú megmozdulásairól, de gyorsan tovább is terelik a témát. Talán kellemetlen, vagy nem tudnak róla eleget, igazából nem is fontos miért tesznek így. Ezen színházi, mégis online tévéjátékhoz hasonlító előadások viszont rávilágítanak, a piedesztálra emelt költők és írók is emberek voltak. Ez teszi őket igazán emberközelivé, és azt hiszem ezért is szeretjük annyira az ilyen történeteket, mert elmesélik, bálványaink is esendőek.

Sokáig lehetne írni a történetek pszichológiájáról, miért kedveljük őket, miért pont ilyenek, milyen hatással van ez az önértékelésünkre, de ezt meghagynám egy pszichológiai magazinnak, amelynek a téma inkább relevánsabb, inkább nézzük, milyen is volt a péntek esti előadás.
Az Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei című darab kényelmetlen, de mégis valahogy a jó értelemben. Őszintén mutatja be nekünk a zseninek tartott Ady-t és a költő életében nagy szerepet játszó három nőt, s bizony ez az őszinteség időnként húsba maróan fájdalmas. A gyógyszer és szerencsejáték függőséggel, alkoholizmussal küzdő, erőszakos hajlamokkal rendelkező Ady Endre nemcsak az, akiről mi tanultunk, mégis, ez az ADY is a valóság, amellett, hogy ő egy zseniális költő és újságíró volt.

Az elhangzott szövegek pontos idézetek Ady eredeti leveleiből, naplóiból, visszaemlékezéseiből, verseiből, vagy kortárs tanúk visszaemlékezéseiből, ezért is illeti iszonyatosan nagy dicséret a színészeket, mert ezek felhasználásával tudták bemutatni Őt. Nagy Sándor tekintete egy bizonyos ponton egészen megkülönböztethetetlen Adyétól. Botos Évából valósággal árad az elegancia, és egész egyszerűen eggyé vált Léda lényével. Kakasy Dóra talán az egyik leghálátlanabb szerepet kapta, a középső nőt, akiről sokan hajlandóak elfeledkezni, ő mégis játékával emlékezetessé tette. Végül, de nem utolsó sorban a 16 éves lányt alakító Kelemen Hanna is fontos szereplője a darabnak, hiszen ő alakítja Boncza Bertát, más néven Csinszkát. Az egyik jelenetben még bohókás kamaszlány, a másikban már céltudatos felnőtt nő. Az éles váltás nem könnyű, Hanna viszont ügyesen vette az akadályt.
Az előadás után Elekes Zoltán, a Sándorfalvi Művelődési Ház munkatársa folytatott beszélgetést a rendezővel, Horgas Ádámmal és a két főszereplővel Botos Évával és Nagy Sándorral.

Kulisszatitkok, rendezői és színészi vélemények hangzottak el, mind a címszereplő íróról és mind a darabról. Ezt a stáblistát is érdemes volt végig várni, a darabot pedig véleményem szerint a középiskoláknak is megérné vetíteni. Igaz, csak 16 év felettieknek, mert ahogyan az a fentebbi sorokból is kiderülhetett az olvasó számára, az Elfogyni az ölelésben - Ady Endre szerelmei című darab nem éppen gyermekbarát.

Utoljára frissítve 2023-02-28