Csatornázási munkálatok 2013

Pályázati kiírás
2014-02-19
5/2014(II.13.) Ör. rendelet 1 melléklet
2014-02-24

SÁNDORFALVA SZENNYVÍZCSATORNA HÁLÓZAT ÉPÍTÉSÉNEK ÖBLÖZETI TÉRKÉPE

52.hét, 53hét. és a 2014. 01.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 52-53. és 2014.01 hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében útkarbantartási, hibaelhárítási munkákat tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Temesvári-Hunyadi-Rákóczi-Petőfi-Csongrádi-Jókai-Munkácsy-Szegedi-Kossuth-Ady utcák által határolt területen téli útkarbantartási munkákat végzünk.

Bármilyen csatornázással összefüggő helyreállítási, út javítási probléma adódik, az alábbi ügyeleti telefonszámot kell hívni: 

06/70-680-7004

A kolléga intézkedni fog a probléma megoldásában.

51.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 51. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Temesvári utca

Tereprendezés miatt a forgalomkorlátozás várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Elekes Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1,3-1-0,2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Partizán (Vitéz) utca

Gravitációs gerinc építése miatt forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013.12.20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.12.20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Szegedi utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-1-0,1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Árpád utca 33-ig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013.12.20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1),Dózer Ép (1-4-0,1-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Tolbuchin (Szent Imre) útig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Gravitációs gerinc építése miatt teljespályás útzár a Munkácsy utcától a Maros utcáig 2013.12.20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0), Vízép Holding, Ép-Gép (6-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Tereprendezés miatt félpályás útzár a Jókai utcától a Pusztaszeri utcáig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Erdő utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljespályás útzár a Csongrádi utcától a Bikakaszáló-ig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013.12.20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás (Szent István) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás útlezárás az Ady utcától a Felszabadulás útig várhatóan 2013. 12. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Tereprendezés miatt teljes pályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Szabadkai utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás korlátozás az Iskola utcától a Tolbuchin utcáig 2013.12.20.-ig.

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Csongrádi utcától a Zrínyi utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-0-0,8-2-0),Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-1-1)        

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Ady utcától a Vitéz utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-5 ,1-3-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Árpád utcától a Vitéz utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-4,1-3-0)

Mátyás utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Árpád utcától a Brassói utcáig 2013.12.20.-ig.

50.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 50. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Temesvári utca

Tereprendezés miatt a forgalomkorlátozás várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Kivitelező cég: Elekes Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1,3-1-0,2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Partizán (Vitéz) utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések építése miatt forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013.12.15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.12.15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Szegedi utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 12. 14-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-1-0,1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Árpád utca 33-ig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013.12.15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1),Dózer Ép (1-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Tolbuchin (Szent Imre) útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útzár a Jókai utcától a Zrínyi út 11-ig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013.12.15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás (Szent István) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Kossuth útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Tereprendezés miatt félpályás útzár a Mátyás utcától a Kossuth utcáig 2013.12.15-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építés miatt teljes pályás útlezárás az Ady utcától a Felszabadulás útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Szegedi utcától az Ady útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0), Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Tereprendezés miatt teljes pályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig 2013.12.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.12.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.12.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás korlátozás az Iskola utcától a Tolbuchin utcáig 2013.12.20.-ig.

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Csongrádi utcától a Zrínyi utcáig 2013.12.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-0-0,8-2-0),Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-1-1)        

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Ady utcától a Vitéz utcáig 2013.12.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-5 ,1-3-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Árpád utcától a Vitéz utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-4,1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Árpád utcától a Brassói utcáig 2013.12.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-4,1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon Nívó Zrt.:

Alkotmány körút 

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 12.15-ig. 

Felszabadulás u. – Ady E. utca és az óvoda előtti szakaszon 

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (SA-5-0-0) 

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Kassai utca 

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.15-ig. 

Rákóczi u. – Kolozsvári u. 

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (SA-4-0-0 , SA-4-1-0) Hétvégi munkavégzés 

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Akácfa utca 

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.15-ig. 

Őz u. – Alkotmány krt. 

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-10-0-0) Hétvégi munkavégzés 

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Alkotmány krt.

Sport u. – Citera u.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-10-0-0, SA-10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Őz utca, Póling utca

Fácán u. – Tisza u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-0-0, SA-11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.15-ig.

Citera u. – Sövényházi u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-1-2, SA-11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Tisza utca

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-1-1, SA-11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Petőfi utca

Alkotmány krt. – 35.sz 

Kivitelező cég: BB Éptrend Kft (SA-5-1-3) Hétvégi munkavégzés 

Felelős építésvezető: Baranyi Györgyné (70-9424463)

Sövényházi utca 

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.15-ig 

Tó u. – Kolozsvári u. közötti szakasz Ny-i oldala 

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (SA-9-6-0) Hétvégi munkavégzés 

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kolozsvári utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.15-ig 

Tó u. – Kolozsvári u. közötti szakasz Ny-i oldala 

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (SA-9-0-0) Hétvégi munkavégzés 

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

 49.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 49. hetében, a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Pannon Nívó Zrt.:

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 12.08-ig.

Felszabadulás u. – Ady E. utca és az óvoda előtti szakaszon

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (SA-5-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Rákóczi u. – Kolozsvári u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (SA-4-0-0 , SA-4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Őz u. – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Sport u. – Citera u.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-10-0-0, SA-10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca, Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Fácán u. – Tisza u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-0-0, SA-11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Citera utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.05-ig.

Őz utca – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-3-0)

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Citera u. – Sövényházi u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-1-2, SA-11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (SA-11-1-1, SA-11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig.

Alkotmány krt. – 35.sz.

Kivitelező cég: BB Éptrend Kft (SA-5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Baranyi Györgyné (70-9424463)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.08-ig

Tó u. – Kolozsvári u. közötti szakasz Ny-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (SA-9-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 12.03-ig.

Korsó u. – Vízmű közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (SA-9-4-0)

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Gyöngyvirág utca

Gerincvezeték építés, vákuumozás várhatóan 2013. 12.08-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (SA-5-3-1, SA-5-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Bod Árpád utca

Gerincvezeték építés, vákuumozás várhatóan 2013. 12.08-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (SA-5-5-0, SA-5-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

48.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 48. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Temesvári utca

Tereprendezés miatt a forgalomkorlátozás várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Elekes Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1,3-1-0,2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Partizán (Vitéz) utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések építése miatt forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Temesvári útig várhatóan 2013.12.05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.12.10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 12. 14-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Gravitációs gerinc, lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 12. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.12.10.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 12. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Tolbuchin (Szent Imre) útig várhatóan 2013. 12. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Vákuum kutak telepítése az Jókai utcától a Pusztaszeri utcáig várhatóan 2013. 12. 10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 12. 10-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.12.05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Temesvári útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Brassói utcától az Ady útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás  a Szegedi utcától a Brassói útig várhatóan 2013. 12. 05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0), Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig 2013.12.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.12.15.-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.12.05.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.12.09.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás korlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig 2013.12.10.-ig.

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Csongrádi utcától a Tolbuchin utcáig 2013.12.10.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-0-0)                           

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Brassói utcától a Vitéz utcáig 2013.12.10.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-5,1-3-5-1,1-3-7)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Ady utcától a Vitéz utcáig 2013.12.10.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-2,1-3-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

47.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 47. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Temesvári utca

Tereprendezés miatt a forgalomkorlátozás várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Elekes Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1,3-1-0,2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Partizán utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések építése miatt forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Temesvári útig várhatóan 2013.11.30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.11.30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Gravitációs gerinc, lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Tolbuchin (Szent Imre) útig várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Vákuum kutak telepítése az Jókai utcától a Pusztaszeri utcáig várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Bencze és Tsa (7-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.12.05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Temesvári útig várhatóan 2013. 11. 25-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Brassói utcától az Ady útig várhatóan 2013. 12. 15-ig.

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Szegedi utcától a Brassói útig várhatóan 2013. 11. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0), Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig 2013.11.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendzés miatt forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.11.25.-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.12.05.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuumkút telepítés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.21.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától az Iskola utcáig 2013.11.30.-ig.

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Csongrádi utcától a Tolbuchin utcáig 2013.11.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-0-0)                           

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Árpád utcától a Brassói utcáig 2013.11.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-5,1-3-5-1,1-3-7)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Ady utcától a Brassói utcáig 2013.11.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-2,1-3-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Ha a Pannon-Nívó munkaterületeit érintő utcákkal kapcsolatosan szeretnének tájékozódni, kérem hogy az alábbi telefonszámon tegyék: 06/30-820-0921 Tompai Attila

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 11.20-ig.

Petőfi u. – Felszabadulás u.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Helyreállítás, tereprendezés várhatóan 2013. 11.20-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Rákóczi u. – Kolozsvári u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kolozsvári utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kölcsey u. – Kassai u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Kölcsey utca

temető melletti szakasz

Rákóczi utca

Kassai u. – Kölcsey u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-1-1 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Őz u. – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Őz utca

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Sport u. – Citera u.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Fácán u. – Tisza u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Citera utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-2-0, 11-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Citera u. – Sövényházi u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-2, 11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1, 11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Póling utca

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Alkotmány krt. – 35.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Alkotmány krt. – 25.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Házibekötések építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Korsó u. – Tó u. közötti szakasz Ny-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-0-0, 9-5-0, 9-6-0) Hétvégi munkavégzés

Tó u. – Korsó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-4-0) Hétvégi munkavégzés

46.hét
 
Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 46. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Temesvári utca

Gravitációs gerinc építése miatt a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Partizán utca

Lakossági bekötések építése miatt forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Temesvári útig várhatóan 2013.11.30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.11.18-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Gravitációs gerinc, lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.13.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 11. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Jókai utcától a Pusztaszeri utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-1) Hétvégi munkavégzés

Csongrádi,Pozsonyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.12.05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 11. 15-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Brassói utcától az Ady útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Szegedi utcától a Brassói útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0), Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig 2013.11.05.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.11.15.-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuumkút telepítés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.21.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.11.20.-ig.

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Csongrádi útól a Tolbuchin utcáig 2013.11.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)                           

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-5,1-3-5-1,1-3-7)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Ady utcától a Brassói utcáig 2013.11.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-2,1-3-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 11.20-ig.

Petőfi u. – Felszabadulás u.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Helyreállítás, tereprendezés várhatóan 2013. 11.20-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Rákóczi u. – Kolozsvári u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kolozsvári utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kölcsey u. – Kassai u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kölcsey utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

temető melletti szakasz

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Rákóczi utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kassai u. – Kölcsey u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-1-1 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Őz u. – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Sport u. – Citera u.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Fácán u. – Tisza u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Citera utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-2-0, 11-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Citera u. – Sövényházi u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-2, 11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1, 11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Alkotmány krt. – 35.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Alkotmány krt. – 25.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Sövényházi utca

Házibekötések építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Korsó u. – Tó u. közötti szakasz Ny-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-0-0, 9-5-0, 9-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.20-ig.

Tó u. – Korsó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

45.hét
 
Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 45. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Kassai utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.11.15-ig.

Kivitelező cég:Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Tereprendezés  miatt félpályás forgalom korlátozás a Kolozsvári utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 11. 31-ig.

Kivitelező cég: Elekes Építőipari Kft (2-0-0), Dózer Ép (1-8-0,1-8-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Temesvári utca

Gravitációs gerinc építése miatt az Ady Endre utcától a Petőfi utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Temesvári útig várhatóan 2013. 11. 30-ig.

Kivitelező cég: Elekes Építőipari Kft (2-1-0), Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.11.18-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Gravitációs gerinc, lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.09.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Tereprendezés miatzt forgalomkorlátozás a Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 11. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Jókai utcától a Pusztaszeri utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi,Pozsonyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.11.30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Brassói utcától az Ady útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Gravitációs gerinc építés miatt teljespályás útlezárás a Szegedi utcától a Brassói útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0), Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Vákuumkút fúrás miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától a Dózsa György utcáig 2013.11.05.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.11.15.-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.10.31.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.11.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.09.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-5,1-3-5-1,1-3-7)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.09.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1-2,1-3-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 11.10-ig.

Petőfi u. – Felszabadulás u.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Helyreállítás, tereprendezés várhatóan 2013. 11.10-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Rákóczi u. – Kolozsvári u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kolozsvári utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Kölcsey u. – Kassai u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kölcsey utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

temető melletti szakasz

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Rákóczi utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Kassai u. – Kölcsey u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-1-1 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Őz u. – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Sport u. – Citera u.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Fácán u. – Tisza u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Citera utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-2-0, 11-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Citera u. – Sövényházi u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-2, 11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1, 11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Alkotmány krt. – 35.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Alkotmány krt. – 25.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Sövényházi utca

Házibekötések építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.10-ig.

Korsó u. – Tó u. közötti szakasz Ny-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-0-0, 9-5-0, 9-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Tó u. – Korsó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

44.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 44. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kassai utca

Gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.10.31-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Tereprendezés  miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 10. 31-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Temesvári utca

Gravitációs gerinc építése miatt az Ady Endre utcától a Petőfi utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Tereprendezés miatt forgalomkorlátozás a Széchenyi utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 10. 31-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.11.10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Gravitációs gerinc, lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Mátyás utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.11.09.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc építése Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 11. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 11. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi,Pozsonyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Vákuum kútsor telepítése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.11.05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Vákuumkút fúrás miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától a Dózsa György utcáig 2013.10.31.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése és vákuumkút fúrás miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.10.31.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.10.31.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.11.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 11.03-ig.

Petőfi u. – Felszabadulás u.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Helyreállítás, tereprendezés várhatóan 2013. 11.03-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Rákóczi u. – Kolozsvári u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kolozsvári utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kölcsey u. – Kassai u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Kölcsey utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

temető melletti szakasz

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Rákóczi utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kassai u. – Kölcsey u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-1-1 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Őz u. – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Sport u. – Citera u.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Citera utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-2-0, 11-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Alkotmány krt.

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Citera u. – Sövényházi u.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-2, 11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1, 11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Alkotmány krt. – 35.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Alkotmány krt. – 25.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Tó utca

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Alkotmány krt. – Tó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 11.03-ig.

Tó u. – Korsó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

43.hét
 
Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 43. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Kassai utca

Gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.10.25-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése, gravitációs gerinc és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Temesvári utca

Gravitációs és szennyvíznyomó vezeték építése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Széchenyi utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.11.10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése és vákuum kutak telepítése miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Gravitációs gerinc telepítése miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Ép-Gép (1-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.10.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc építése Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-1-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Zrínyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Vákuum kútsor telepítése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.10.25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pusztaszeri,Pozsonyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 11. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától a Dózsa György utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.10.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.10.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Jókai utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Erdő utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.10.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 27-ig.

Petőfi u. – Felszabadulás u.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Rákóczi u. – Kolozsvári u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Rákóczi utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Hunyadi u. – Kölcsey u.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft. (4-1-1 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Őz u. – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Erdő sor – Alkotmány krt.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Alkotmány krt. – 35.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Alkotmány krt. – 25.sz.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Tó utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Alkotmány krt. – Tó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 27-ig.

Tó u. – Korsó u. közötti szakasz K-i oldala

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

42.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 42. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Hétvezér utca

Bekötés és gravitációs gerincépítés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától az Ady utcáig várhatóan 2013.10.24-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Elekes Építőipari Kft (2-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.10.25-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése, gravitációs gerinc és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 10. 22-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Temesvári utca

Gravitációs és szennyvíznyomó vezeték építése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Gravitációs gerinc és lakosági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Széchenyi utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.10.30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kolozsvári utcától a Mátyás utcáig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0,1-3-5)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése és vákuum kutak telepítése miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.10.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig és az Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Vákuum kútsor telepítése az Erdő utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013.10.25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pusztaszeri,Pozsonyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 10. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform, Dózer-Ép (1-7-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától a Dózsa György utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Iskola utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.10.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Jókai utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Erdő utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.10.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Pannon-Nívó:

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fürj utca

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Rózsa utca

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Tó utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

41.hét

 Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 41. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Hétvezér utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától az Ady utcáig várhatóan 2013.10.10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-1,2-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.10.11-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése, gravitációs gerinc és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 10. 05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 10. 10-ig

Kivitelező cég: Euroform 2002Kft (1-8-0) Dózer Ép (1-8-0)

Temesvári utca

Gravitációs és szennyvíznyomó vezeték építése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 10. 11-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (3-1-0,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Gravitációs gerinc és lakosági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Széchenyi utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tereprendzés miatt félpályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig 2013.10.15-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft,Elekes Építőipari Kft (NY-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Ady utcától a Brassói utcáig várhatóan 2013.10.25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-5-1,1-3-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.10.25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Széchenyi utcától a Endresz utcáig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0,1-3-5)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése és vákuum kutak telepítése miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Béke utcáig 2013.10.20.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-5-0, 8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig és az Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pusztaszeri,Pozsonyi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Pusztaszeri utcától a Jókai utcáig várhatóan 2013. 10. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Felszabadulás utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-6-1,1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától a Dózsa György utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Jókai utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Erdő utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Munkácsy utcától az Iskola utcáig 2013.10.25.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (8-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Pannon-Nívó:

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fürj utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 13-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Szegfű utca

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

40.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 40. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Hétvezér utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától az Ady utcáig várhatóan 2013.10.05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-1,2-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.10.05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése, gravitációs gerinc és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 10. 05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 10. 05-ig

Kivitelező cég: Euroform 2002Kft (1-8-0) Dózer Ép (1-8-0)

Temesvári utca

Gravitációs és szennyvíznyomó vezeték építése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 10. 05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (3-1-0,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Gravitációs gerinc és lakosági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése a Széchenyi utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 10. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Nyomóvezeték építése miatt félpályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig 2013.10.10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Ady utcától a Brassói utcáig várhatóan 2013.10.15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-5-1,1-3-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.10.10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Széchenyi utcától a Endresz utcáig várhatóan 2013. 10. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0,1-3-5)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése és vákuumkutak telepítése miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Jókai utcától a Szabadkai utcáig 2013.10.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig és az Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 10. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 10. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 10. 10-ig.

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás az Ady utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 10. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Dózer-Ép (1-6-1,1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szabadkai utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Aradi utcától a Dózsa György utcáig 2013.10.15.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Pannon-Nívó:

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Sport utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-0-0, 10-1-0, 10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fürj utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Póling utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Petőfi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Felszabadulás utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-5) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30-4452170)

Szegfű utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 10. 06-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding Kft (9-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Páger Attila (70-3160215)

39.hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 39. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Hétvezér utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától az Ady utcáig várhatóan 2013.09.30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-1,2-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.09.30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 10. 05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Lakossági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 30-ig

Kivitelező cég: Euroform 2002Kft (1-8-0) Dózer Ép (1-8-0)

Temesvári utca

Gravitációs és szennyvíznyomó vezeték építése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Euromax 2005 Kft (3-1-0,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuumkút telepítés, lakosági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése a Széchenyi utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 10. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Nyomóvezeték építése miatt félpályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig 2013.09.30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Ady utcától a Brassói utcáig várhatóan 2013.10.10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-5-1,1-3-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.09.28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Széchenyi utcától a Endresz utcáig várhatóan 2013. 10. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0,1-3-5)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése és vákuumkutak telepítése miatt félpályás útlezárás a Kolozsvári utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 10. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Tereprendezés az Iskola utcától a Maros útig várhatóan 2013. 09. 26-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig és az Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése az Erdő utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 10. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás az Ady utcától a Petőfi útig várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-6-1,1-8-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László 06-70-3174107 Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0, 10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Cinke utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-5-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fürj utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Tisza utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Euroform 2000 Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

38.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 38. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Hétvezér utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár az Kölcsey utcától a Kassai utcáig várhatóan 2013.09.20-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától az Ady utcáig várhatóan 2013.09.30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-1-1,2-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.09.25-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Lakossági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 30-ig

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-8-0) Dózer Ép (1-8-0)

Temesvári utca

Gravitációs és szennyvíznyomó vezeték építése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Elekes Építőipari Kft (3-1-0,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás (Szent István) utca

Tereprendezés miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.09.26-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94  Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Tereprendezés miatt félpályás forg. korlátozás a Felszabadulás utcától az Ady utcáig 2013.09.20-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft, Dózer Ép (1-6-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Ady utcától a Brassói utcáig és az Alkotmány körúttól a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Gravitációs gerinc építése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 09. 24-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig 2013.09.30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94  Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Árpád utcától a Brassói utcáig várhatóan 2013.09.28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.09.28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Széchenyi utcától a Endresz utcáig várhatóan 2013. 09. 28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Kossuth utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 09. 29-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Tereprendezés az Iskola utcától a Maros útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig és az Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 09. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Vákuumkút telepítés és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás az Ady utcától a Felszabadulás útig várhatóan 2013. 09. 25-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Homokdűlő út

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452170) Hétvégi munkavégzés

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-0-0)

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452170) Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0), (12-5-0), (12-6-0), (12-7-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Orgona utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Eurofon 2000 Kft (11-5-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fürj utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Eurofon 2000 Kft (11-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.22-ig.

Kivitelező cég: Eurofon 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

37.hét
 
Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 37. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Hétvezér utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár az Kölcsey utcától a Kassai utcáig várhatóan 2013.09.16-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától az Ady utcáig várhatóan 2013.09.18-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-1-1,2-1-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 09. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft ,Euromax Kft (3-2-0,3-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.09.25-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalom korlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Lakossági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 25-ig

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-8-0) Dózer Ép (1-8-0)

Temesvári utca

Vákuumkút telepítése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 09. 18-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Elekes Építőipari Kft (3-1-0,3-1-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás (Szent István) utca

Tereprendezés miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.09.16-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94  Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forg. korlátozás a Felszabadulás utcától az Ady utcáig 2013.09.20-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-6-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 09. 18-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.09.26-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94  Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Árpád utcától a Brassói utcáig várhatóan 2013.09.28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.09.28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig  és az Alkotmány körúttól a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Kossuth utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Grav. gerinc és lakossági bekötések építése az Iskola utcától a Maros útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig és az Béke utcától a Jókai útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding,Bencze és Tsa (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Lakossági bekötések építése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Endresz utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 09. 15-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Homokdűlő út

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452170) Hétvégi munkavégzés

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452170) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Globál Autóház Kft (5-0-0, 5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452170) Hétvégi munkavégzés

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0), (12-5-0), (12-6-0), (12-7-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Orgona utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Cinke utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Eurofon 2000 Kft (11-5-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fürj utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Eurofon 2000 Kft (11-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

Fácán utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.15-ig.

Kivitelező cég: Eurofon 2000 Kft (11-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Szél József (20-9830796)

36.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 36. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.09.10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Gravitációs gerinc építése miatt fél pályás útzár az Kölcsey utcától a Kassai utcáig várhatóan 2013.09.10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig várhatóan 2013.09.10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-2-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft ,Euromax Kft (3-2-0,3-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuumkút telepítés és gravitációs gerinc építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.09.10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuumkút telepítése miatt félpályás forg.korlátozás az Attilától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 09. 10-ig

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-8-0) Dózer Ép (1-8-0)

Temesvári utca

Vákuumkút telepítése miatt a Hunyadi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 09. 18-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft, Elekes Építőipari Kft (2-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás (Szent István) utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.09.10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94  Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kútsor telepítése és lakossági bekötések építése miatt félpályás forg. korlátozás a Felszabadulás utcától az Ady utcáig 2013.09.10-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-6-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.09.20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Vákuumkút telepítés és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Kossuth utcától a Széchenyi útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Grav. gerinc és lakossági bekötések építése az Iskola utcától a Maros útig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Lakossági bekötések építése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Endresz utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Homokdűlő út

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0), (5-1-0)

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft  (12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0), (12-5-0), (12-6-0), (12-7-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Agria-Épgép Kft. (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Árvai Anikó (30-326-6130)

Orgona utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Külterületi nyomóvezeték Béke u – Szennyvíz-tisztítótelep

Gerincvezeték építése miatt, teljes, illetve félpályás útzár várhatóan 2013. 09.08-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-Ny)  Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432) 

35.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 35. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Vákuumkút telepítés és lakossági bekötés építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár az Kölcsey utcától a Kassai utcáig várhatóan 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig várhatóan 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-2-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Vákuum kutak telepítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft ,Euromax Kft (3-2-0,3-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Petőfi utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Gravitációs gerinc készítése miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 08. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás (Szent István) utca

Lakossági bekötések és grav. gerinc építése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvári utcáig 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forg. korlátozás a Felszabadulás utcától az Ady utcáig 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-6-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljespályás útzár a Mátyás K. utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás Király utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 08. 23-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Vákuumkút telepítés és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Kossuth utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 09. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Grav. gerinc és lakossági bekötések építése az Iskola utcától a Munkácsy útig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013.08.30.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin (Szent Imre) utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kutak telepítése a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Endresz utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó

Úttörő (Citera) utca

Gerincvezeték építése építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-9-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0), (5-1-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0), (12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0), (12-5-0), (12-6-0), (12-7-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684)

Kassai utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (3-0-0), (4-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Ady E. utca

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (2-0-0) Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (6-0-0) Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639

Orgona utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Külterületi nyomóvezeték Béke u – Szennyvíz-tisztítótelep

Gerincvezeték építése miatt, teljes, illetve félpályás útzár várhatóan 2013. 08.30-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-Ny)  Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

34.hét 

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 34. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni: 

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Vákuumkút telepítés és lakossági bekötés építés miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 (3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár az Kölcsey utcától a Kassai utcáig várhatóan 2013.08.26-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig várhatóan 2013.08.26-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-2-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Vákuum kutak telepítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94 Kft ,Euromax Kft (3-2-0,3-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Petőfi utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 08. 23-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Gravitációs gerinc készítése miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útzárás várhatóan 2013. 08. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések építése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvári utcáig 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forg. korlátozás a Felszabadulás utcától az Ady utcáig 2013.08.30-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-6-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljespályás útzár a Mátyás K. utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.08.24-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 09. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás Király utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 08. 23-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Árpád utca

Vákuumkút telepítés és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Kossuth utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Grav. gerinc és lakossági bekötések építése az Iskola utcától a Munkácsy útig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013.08.16.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kutak telepítése a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013. 08. 26-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Endresz utca

Lakossági bekötés és grav. gerinc építés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 08. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Úttörő utca

Gerincvezeték építése építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-9-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0), (5-1-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0), (12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Sövényházi utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0), (12-5-0), (12-6-0), (12-7-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684)

Kassai utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (3-0-0), (4-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Ady E. utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (2-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Béke utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (6-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Őz utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639

Orgona utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Erdő sor

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Őz utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt, félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

Külterületi nyomóvezeték Béke u – Szennyvíz-tisztítótelep

Gerincvezeték építése miatt, teljes, illetve félpályás útzár várhatóan 2013. 08.25-ig.

Kivitelező cég: Cservíz-Épszer Kft (SA-Ny)  Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Minárik József (30-325-6432)

33. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 33. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.08.16-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Vákuumkút telepítés miatt fél pályás útzár az Kölcsey utcától a Kassai utcáig várhatóan 2013.08.16-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Vákuum kutak telepítése és gravitációsgerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013. 08. 16-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg Kft ,Euromax Kft (3-2-0,3-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Petőfi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 08. 17-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc készítése miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 08. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-5-0)

Vákuum kútfúrás miatt a Kassai utcától a Hunyadi utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 08. 16-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg kft, Euromax Kft (3-3-1,3-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.08.21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvári utcáig 2013.08.16-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kútsor telepítése miatt félpályás forg. korlátozás a Felszabadulás utcától az Ady utcáig 2013.08.17-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-6-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljespályás útzár a Mátyás K. utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Lakossági bekötések építése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 16-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding , Dózer Ép (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány körúttól a Béke utcáig várhatóan 2013.08.24-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás Király utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 08. 17-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Grav. gerinc és lakossági bekötések építése az Iskola utcától a Munkácsy útig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding, Ép-Gép (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013.08.16.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin utca

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kutak telepítése a Csongrádi utcától a Dózsa György útig várhatóan 2013. 08. 17-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Erdő utcáig várhatóan 2013. 08. 17-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Úttörő utca

Gerincvezeték építése építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-9-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-8-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0), (5-1-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684)

Brassói utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Ady E. utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (2-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Béke utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Rét utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.18-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (2-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639

32. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 32. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Sándorfalva:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár az Hétvezér utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.08.17-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Gravitációs gerinc építése és tereprendezés miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.08.10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Gravitációs gerinc építése miatt fél pályás útzár az Kassai utcától a Hunyadi utcáig várhatóan 2013.08.10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Vákuum kutak telepítése és gerincépítés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 08. 18-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Petőfi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 08. 10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések készítése miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 08. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-5-0)

Vákuum kútfúrás és gravitációs gerinc építése miatt a Kölcsey utcától a Hunyadi utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 08. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg kft, Euromax Kft (3-3-1,3-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár a Attila utcától a Temesvári utcáig 2013.08.10-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utca 22-től a Kolozsvári utcáig 2013.08.15-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig 2013.08.07-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-9-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Vákuum kutak telepítése a Mátyás K. utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 09-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kutak telepítése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.08.10-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0,6-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Jókai utcától a Béke utcáig várhatóan 2013.08.10-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Vákuum kútsor telepítés és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 08. 17-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás Király utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések készítése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 08. 17-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Vákuum kutak telepítése az Iskola utcától a Munkácsy útig várhatóan 2013. 08. 20-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013.08.10.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések készítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Csongrádi utca

Vákuum kutak telepítés a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 08. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

 Úttörő utca

Gerincvezeték építése építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-9-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Akácfa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-8-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0), (5-1-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Gerincvezeték építése, vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

 Kassai utca

Vákuumkút telepítés és Házi bekötések építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (4-0-0 , 4-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684)

Brassói utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

Ady E. utca

Átemelő süllyesztése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 08.11-ig.

Kivitelező cég: Boglár Builder Kft (2-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Budai András (30-942-1639)

31. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 31. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Terprendezés miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Gravitációs gerinc építése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Kassai utcától a Hunyadi utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hunyadi utca

Vákuum kutak telepítése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 08. 08-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008

Petőfi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések készítése miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 08. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-2-0,2-5-0)

Vákuum kútfúrás miatt a Kölcsey utcától a Hunyadi utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 08. 05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg kft, Euromax Kft (3-3-1,3-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.08.05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvár utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig 2013.08.07-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Vákuum kutak telepítése a Mátyás K. utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kutak telepítése a Kossuth utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 08. 06-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0,6-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Jókai utcától a Béke utcáig várhatóan 2013.08.05-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Vákuum kútsor telepítés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás Király utca

Vákuum kutak telepítése a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Alkotmány Krt

Vákuum kutak telepítése az Iskola utcától a Munkácsy útig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-1-1, 6-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013.08.09.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Úttörő utca

Gerincvezeték építése építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-9-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Akácfa utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-8-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút utca

Kutatózás, házi bekötések építése 2013. 07. 28-ig.

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

30. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 30. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése és vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008) Hétvégi munkavégzés

Hétvezér utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Kassai utcától a Hunyadi utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008) Hétvégi munkavégzés

Petőfi utca

Vákuum kútfúrás miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Tereprendezés és vákuum kútfúrás miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-2-0,2-5-0) Hétvégi munkavégzés

Tereprendezés és vákuum kútfúrás miatt a Kölcsey utcától a Hunyadi utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg kft, Euromax Kft (3-3-1,3-3-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától az Attila utcáig 2013.07.27-ig.

Vákuumkútsor telepítése miatt félpályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008) Hétvégi munkavégzés

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvár utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Szegedi utca

Vákuum kutak telepítése a Mátyás K. utcától a Kolozsvári útig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0,6-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Jókai utcától a Béke utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Vákuum kútsor telepítés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Mátyás Király utca

Vákuum kutak telepítése a Brassói utcától a Szegedi útig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (1-3-2)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013.07.27.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-0-0) Bencze és Tsa (7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Úttörő utca

Gerincvezeték építése építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-9-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Akácfa utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-8-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Kis körút utca

Kutatózás, házi bekötések építése 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány körút

Kutatózás, házi bekötések építése 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Pryma György (30/3572684) Hétvégi munkavégzés

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

29. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 29. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése és vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0,3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0 ,3-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008) Hétvégi munkavégzés

Attila utca

Tereprendezés és vákuum kútfúrás miatt a Petőfi utcától a Kölcsey utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3) Hétvégi munkavégzés

Tereprendezés és vákuum kútfúrás miatt a Kölcsey utcától a Hunyadi utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg kft, Euromax Kft (3-3-1,3-3-2) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Petőfi utca

Vákuum kútfúrás miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Euroform kft (1-8-0) Hétvégi munkavégzés

Vákuum kútfúrás miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától az Attila utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008) Hétvégi munkavégzés

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvár utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég:Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.07.17.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 07. 17-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0,6-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése, gerincvezeték építése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Jókai utcától a Béke utcáig várhatóan 2013.07.27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Vákuum kútsor telepítés miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Bencze és Tsa (1-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától a Dózsa György utca 51-ig és a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.07.24.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0,7-0-0) Bencze és Tsa (7-5-0,7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Tolbuchin utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 27-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Orgona utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/458-9947)

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/458-9947)

Úttörő utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452-170) Hétvégi munkavégzés

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Házi bekötések építése miatt részleges lezárás várható 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

28. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 28. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése és vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.07.21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0,3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0 ,3-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Rákóczi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Kölcsey és a Petőfi út között várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Euromax 2005 Kft (3-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.07.14-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Terprendezés és vákuum kút fúrás miatt az Ady Endre utcától a Petőfi utcáig teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától az Attila utcáig 2013.07.17-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvár utcáig 2013.07.17-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-2-0) ,Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig 2013.07.17-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.07.17.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.07.21-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0,6-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése és lakossági bekötések építése miatt félpályás útlezárás a Jókai utcától a Béke utcáig várhatóan 2013.07.19-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Tereprendezés és nyomó vezeték építés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig várhatóan 2013. 07. 19-ig.

Kivitelező cég: Bencze és Tsa (7-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 19-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától a Dózsa György utca 51-ig várhatóan 2013.07.24.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0,7-0-0) Bencze és Tsa (7-5-0,7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Orgona utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/458-9947)

Őz utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/458-9947)

Úttörő utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452-170) Hétvégi munkavégzés

Arató utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452-170) Hétvégi munkavégzés

Akácfa utca

Házi bekötések építése, vákuumkútsor telepítése várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Energy Tief Bau Kft (5-0-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/4452-170) Hétvégi munkavégzés

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Házi bekötések építése miatt részleges lezárás várható 2013. 07. 14-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

27. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 27. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése és vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.07.05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0,3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0 ,3-4-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Rákóczi utca

Tereprendezés miatt félpályás útlezárás a Kölcsey és a Petőfi út között várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Euromax 2005 Kft (3-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.07.12-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Terprendezés miatt teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Kossuth utcától az Attila utcáig 2013.07.12-ig.

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Mátyás Király utcától a Kolozsvár utcáig 2013.07.12-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-2-0) ,Euroform Kft (1-0-0), Dózer Ép (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kolozsvári utca

Vákuum kutak fúrása és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Felszabadulás utcától a Petőfi utcáig 2013.07.12-ig.

Kivitelező cég: Euroform Kft (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Tereprendezés miatt fél pályás útzár a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.07.12.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 07. 12-ig.

Vákuum kutak telepítése, lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.07.19-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0,6-3-0), Vízép Holding (6-4-0,6-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Munkácsy utca

Vákuum kutak telepítése miatt félpályás útlezárás a Jókai utcától a Béke utcáig várhatóan 2013.07.19-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Tereprendezés és nyomó vezeték építés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Kivitelező cég: Bencze és Tsa (7-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától a Dózsa György utca 51-ig várhatóan 2013.07.12.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0,7-0-0) Bencze és Tsa (7-5-0,7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Tisza utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-0-0,11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Őz utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-0-0, 11-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Fácán utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-0-0)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947) Hétvégi munkavégzés

Kishomok köz

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-4-0)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947) Hétvégi munkavégzés

Alkotmány Krt

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-1-2, 11-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Erdő sor

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Úttörő utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-2-0, 11-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Fürj utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-5-0, 11-5-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Cinke utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (11-5-0, 11-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Rét utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Vákuumkút telepítés és gerincvezeték építése miatt félpályás útzár várhatóan 2013. 07. 07-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

26. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 26. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése és vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár az Attila utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.07.05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0,3-4-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0 ,3-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Rákóczi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Kölcsey és a Petőfi út között várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Euromax 2005 Kft (3-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár a Hétvezér utcától a Rákóczi utcáig várhatóan 2013.07.05-ig.

Kivitelező cég: Vízépszolg 94, (3-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések ,gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás útlezárás várhatóan 2013. 07. 20-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuum kutak fúrása a Kossuth utcától az Attila utcáig 2013.07.05-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése és tereprendezés miatt teljes pályás útzár a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.06.28.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Lakossági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Vákuum kutak telepítése, lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.07.19-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0), Vízép Holding (6-4-0,6-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Lakossági bekötések,nyomó vezeték építés és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Bencze és Tsa (7-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 07. 05-ig.

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás a Béke utcától a Dózsa György utca 51-ig várhatóan 2013.07.12.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0,7-0-0) Bencze és Tsa (7-5-0,7-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Akácfa utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-2-0)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Őz utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-0-0,10-3-0, 10-3-1)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Kishomok köz

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-0-0)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Alkotmány Krt

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-1-0, 10-5-0)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Orgona utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-0, 10-4-0)

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Rét utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

25. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 25. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése és vákuum kutak telepítése miatt fél pályás útzár a Kossuth utcától a Temesvári utcáig várhatóan 2013.06.21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft (3-0-0), Euromax 2005 Kft (3-0-0 ,3-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Rákóczi utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Kölcsey és a Petőfi út között várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Euromax 2005 Kft (3-6-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kossuth utca

Tereprendezés miatt teljes pályás útzár a Kölcsey utcától a Petőfi utcáig várhatóan 2013.06.21-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések ,gravitációs gerinc és vákuum kutak telepítése várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3, 2-1-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kútsor telepítése az Attila utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Gravitációs gerinc építése és tereprendezés miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuum kutak fúrása a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig 2013.06.21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése és tereprendezés miatt teljes pályás útzár a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.06.21.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Lakossági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Vákuum kutak telepítése az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.06.18-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0), Vízép Holding (6-4-0,6-3-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Lakossági bekötések készítése miatt félpályás lokális forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Bencze és Tsa (7-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 06. 28-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0,7-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Úttörő utca

Kutatóárkok és házi bekötések készítése és vákuumgépházak telepítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Akácfa utca

Kutatóárkok és házi bekötések készítése és vákuumgépházak telepítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-8-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-2-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Arató utca

Kutatóárkok és házi bekötések készítése és vákuumgépházak telepítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-9-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Őz utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-0, 10-3-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Sport utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-1-0, 10-1-1) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Kishomok köz

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Rákóczi utca

Kutatóárkok és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rigó utca

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-5-0)

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-1-0, 10-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Homokdomb utca

Kutatóárkok és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Orgona utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Cservíz Épszer Kft (10-3-0, 10-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Kiss Ernő (30/4458-9947)

Kolozsvári utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tisza utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tó utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Szegfű utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-2-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Korsó utca.

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-7-0, 9-6-1)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Nefelejcs utca

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-8-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rét utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Sövényházi utca

Kutatóárkok és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (9-3-0,9-4-0, 9-5-0,9-6-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0)

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Vákuumkút telepítés és házi bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 23-ig.

Kutatóárkok készítése várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0,9-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

24. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 24. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése miatt fél pályás útzár a Kossuth utcától az Attila utcáig várhatóan 2013.06.21-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-0-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Rákóczi utca

Vákuumkutak telepítése és grav. gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Kölcsey és a Petőfi utca között várhatóan 2013. 06. 19-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Euromax 2005 Kft (3-0-0, 3-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések készítése és vákuumkutak telepítése várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3, 2-1-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kútsor telepítése az Attila utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 06. 17-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 06. 17-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Vákuumkutak fúrása a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig 2013.06.15-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Lakossági bekötések és gravitációs gerinc építése a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.06.20.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Lakossági bekötések készítése és gravitációs gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Béke utcától az Aradi utca 53-ig várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Vákuumkutak telepítése az Alkotmány Krt-tól a Béke utcáig várhatóan 2013.06.21-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0), Vízép Holding (6-4-0,6-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Lakossági bekötések készítése miatt félpályás lokális forgalomkorlátozás az Iskola utcától a Dózsa György utcáig várhatóan 2013. 06. 14-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Alkotmány Krt-ig várhatóan 2013. 06. 21-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0,7-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Rákóczi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rigó utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-5-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Alkotmány krt.

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Homok dűlő

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Széchenyi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-3-1, 5-1-5-1)

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-5)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Dózsa György utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-6)

Kis krt.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-2-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Gyöngyvirág utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-3-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kassai utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-4-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rét utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Sövényházi út

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 16-ig.

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

23. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 23. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni:

Euroaszfalt:

Kossuth utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás útzár a Kölcsey utcától a Petőfi utcáig várhatóan 2013.06.07-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Rákóczi utca

Vákuumkutak telepítése és grav gerinc építése miatt félpályás útlezárás a Kölcsey és a Petőfi út között várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Euromax 2005 Kft (3-0-0, 3-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések készítése és vákuumkutak telepítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum kft, Elekes Építőipari Kft (2-1-3, 2-1-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kútsor telepítése az Attila utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 06. 17-ig.

Gravitációs gerinc és lakossági bekötések építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Attila utcától a Kossuth utcáig várhatóan 2013. 06. 17-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft ,Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések készítése a Kossuth utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 06. 30-ig.

Vákuumkutak fúrása a Mátyás utcától a Kolozsvári utcáig 2013.06.15-ig.

Kivitelező cég: Elekes Építőipari Kft (2-2-0), Nyírvákuum Kft (1-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Iskola utca 54-től a Béke utcáig várhatóan 2013. 06. 20-ig.

Lakossági bekötések és Gravitációs gerinc építése a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.06.20.-ig.

Kivitelező cég:Ép-Gép Kft (6-0-0, 6-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Aradi utca 53-ig utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0), Vízép Holding (6-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kutak telepítése az Iskola utcától a Dózsa György utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-6-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Dózsa György utca

Vákuum kutak telepítése a Béke utcától a Dózsa György út 52-ig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (7-5-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Rákóczi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rigó utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-5-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Alkotmány Krt

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Homokdomb utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Széchenyi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-3-1, 5-1-5-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Tolbuchin utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-5)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Dózsa Görgy utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-6)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kis Krt.

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-2-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Gyöngyvirág utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-3-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kassai utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-4-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rét utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Sövényházi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-0-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Tölgy utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-1-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Dóci utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-2-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

Rózsa utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig. Hétvégi munkavégzés

Kivitelező cég: Zsidek 2006 Kft (12-3-0, 12-4-0)

Felelős építésvezető: Tényi László (70/317-4107)

22. hét

Ezúton kívánjuk bejelenteni, hogy 2013. 22. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végez

Sándorfalva:

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás útzár a Kölcsey utca 16-tól a Rákóczi útig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Vákuumkút telepítése a Hétvezér utcától az Attila utcáig várhatóan 2013.06.03-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-0-0), Nyírvákuum Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Lakossági bekötések készítése a Rákóczi úttól a Temesvár utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-3-1, 3-3-2), Elekes Építőipari Kft (2-1-3, 2-1-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Lakossági bekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-0-0, 3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kútsor telepítése a Kossuth utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések készítése a Kossuth utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 06. 30-ig.

Kivitelező cég: Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Gravitációs gerinc építése miatt félpályás forgalomkorlátozás az Iskola utca 54-től a Béke utcáig várhatóan 2013. 06. 14-ig. Lakossági bekötések készítése a Béke utcától az Alkotmány körútig várhatóan 2013.06.14.-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-0-0), Ép-Gép Kft (6-0-0, 6-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kútsor telepítése és lakossági bekötések építése az Iskola utcától az Munkácsy utcáig várhatóan 2013. 06. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-0-0) Hétvégi munkavégzés ,Ép-Gép Kft (6-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése a Béke utcától az Aradi utca 53-ig utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-4-0), Vízép Holding (6-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Partizán utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése az Alkotmány krt.-tól a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (1-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése a Szegedi utcától a Brassói utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (1-3-7,1-3-8)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Rákóczi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rigó utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-5-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Alkotmány Krt

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Homok dűlő

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Széchenyi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-3-1, 5-1-5-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Tolbuchin utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-5)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Dózsa Görgy utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-6)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kis Krt.

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-2-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Gyöngyvirág utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig..

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-3-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kassai utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-4-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

21. hét

Tájékoztatjuk a lakosságot, 2013. 21. hetében a Sándorfalva-Szatymaz szennyvízcsatorna hálózat fejlesztése projekt keretében csatornázási munkákat az alábbi utcákban tervezünk végezni

Euroaszfalt:

Kölcsey utca

Gravitációs gerinc építése miatt teljes pályás útzár a Kölcsey utca 16-tól a Rákóczi útig várhatóan 2013. 05. 28-ig.

Vákuumkút telepítése a Hétvezér utcától az Attila utcáig várhatóan 2013.06.03-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-0-0), Hétvégi munkavégzés Nyírvákuum Kft (3-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Kassai utca

Lakossági bekötések készítése a Rákóczi úttól a Temesvár utcáig várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-3-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Attila utca

Lakossági bekötések készítése várhatóan 2013. 05. 27-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-3-1, 3-3-2), Elekes Építőipari Kft (2-1-3, 2-1-4)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Hétvezér utca

Lakossági bekötések készítése várhatóan 2013. 05. 29-ig.

Kivitelező cég: Euromax 2005 Kft (3-0-0, 3-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Ady Endre utca

Vákuum kútsor telepítése és lakossági bekötések készítése a Kossuth utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Nyírvákuum Kft (2-1-0) , Elekes Építőipari Kft (2-1-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Felszabadulás utca

Lakossági bekötések készítése a Kossuth utcától a Hétvezér utcáig várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Elekes Építőipari Kft (2-2-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Iskola utca

Vákuum kútsor telepítése és lakossági bekötések építése az Iskola utca 6-tól az Iskola utca 52-ig utcáig várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-0-0, 6-5-0), Ép-Gép Kft (6-0-0, 6-5-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Béke utca

Vákuum kútsor telepítése és lakossági bekötések építése az Iskola utcától az Munkácsy utcáig várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Vízép Holding (6-0-0) Hétvégi munkavégzés ,Ép-Gép Kft (6-0-0)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Aradi utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése az Alkotmány körúttól az Aradi utca 53-ig utcáig várhatóan 2013. 06. 07-ig.

Kivitelező cég: Ép-Gép Kft (6-3-0, 6-4-0), Vízép Holding (6-3-0, 6-4-0) Hétvégi munkavégzés

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Brassói utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése az Alkotmány körúttól a Kolozsvári utcáig várhatóan 2013. 06. 10-ig.

Kivitelező cég: Dózer-Ép Kft (1-3-5), Nyírvákuum Kft (1-3-5)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Széchenyi utca

Lakossági bekötések készítése és vákuum kutak telepítése a Brassói úttól az Árpád utcáig várhatóan 2013. 05. 31-ig.

Kivitelező cég: Dózer-Ép Kft (1-3-5-1), Nyírvákuum Kft (1-3-5-1)

Felelős építésvezető: Mester Csaba (30/444-5008)

Pannon-Nívó:

Rákóczi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 24-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Rigó utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 26-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (4-5-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Alkotmány Krt

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 24-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Homok dűlő

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 26-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Széchenyi utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-3-1, 5-1-5-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Tolbuchin utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 24-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-5)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Dózsa Görgy utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-1-6)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kis Krt.

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 24-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-2-0)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Gyöngyvirág utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 24-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-3-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

Kassai utca

Kutatóárkok és házibekötések készítése várhatóan 2013. 05. 30-ig.

Kivitelező cég: Energy-Thief Bau Kft (5-4-1)

Felelős építésvezető: Gedővári Árpád (30/445-2170)

FACEBOOK
TWITTER
Betűméret