Csatlakoztunk a „Jobb, ha el se dobod!” programhoz

3. napirendi pont: Pályázat benyújtása a HUSRB/1903 kódszámú határon átnyúló pályázati felhívásra
2019-09-13
Kisbíró – 2019. augusztus – szeptember
2019-09-13

Sándorfalva Városi Önkormányzata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. „Jobb, ha el se dobod!” című hulladékgyűjtési programjához csatlakozott.

Szeptember 20-án, péntek reggel 8 órakor várjuk az Önkormányzat épülete (Szabadság tér 1.) előtt azokat a sándorfalviakat, akik picit szebbé és tisztábbá szeretnék tenni városunkat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. idén április 29-én indította újra a szemétgyűjtési akcióját. Az ősszel folytatódó program keretein belül településünkön az Alkotmány körutat és a Sövényház utat tisztítjuk meg a hulladéktól.

A tavaszi akcióban a társaság felhívására több, mint 12 ezren jelentkeztek országszerte. 400 helyszínen gyűjtötték a szemetet, ami végül összesen közel 1 millió kilogrammot nyomott. Ám ez a szám meg se közelíti azt, amit a Magyar Közút egyébként évente összeszed, ugyanis az 12,5 millió kilogramm.

Ennyi hulladékot felszedni a társaságnak nem kis idejébe és pénzébe kerül. A cég emberei évente nagyjából 1 hónapot töltenek azzal, hogy az út menti szemetet szedik. Ez végül a részvénytársaságnak 1,5 milliárd forintjába kerül. Hogy megértsük, valójában ez mekkora összeg, összehasonlításképp a cég közlése szerint ennyiből akár 15 kilométer mellékutat tudnának felújítani.

Tegyünk együtt útjaink tisztaságáért, fogjunk össze az illegális szemetelés ellen, hogy az út menti területek tisztábbak legyenek és így az utakra is több forrást tudjon felhasználni a Magyar Közút Nonprofit Zrt.!

Jöjjenek el szeptember 20-án péntek reggel 8 órára az önkormányzat épülete elé, és szedjük együtt a hulladékot!

Ossza meg ismerőseivel írásunkat!
Facebook
Betűméret