Búcsú Sándorfalván

Tisztelt Sándorfalviak!
2020-09-10
Képekben a 2020-as Mária napi búcsú
2020-09-14

Utoljára frissítve 2020-09-11

Sándorfalván meg lesz tartva a Mária napi búcsú, de annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzetben ez biztonságos is legyen, az alábbi szabályokat mindenkinek szigorúan követnie kell!

Tér és egyéb rendezési szabályok:

A forgósok a tér nagy, szabad területén helyezkedhetnek el, ahova más árus nem helyezhet el bódét. A távolságtartási szabályokra, illetve azok betartására a mutatványos vállalkozónak kell ügyelni. Eszközeiket minimum óránként vagy használónként fertőtleníteniük kell.

Az árusok a fák alatt helyezhetik el sátraikat, megfelelő távolságban egymástól úgy, hogy a sorokban tumultus ne alakulhasson ki.

A területen két helyen kerül információs és fertőtlenítő pont kialakításra, itt lehetőségük lesz a résztvevőknek, hogy a kezüket fertőtlenítsék.

A búcsú látogatóinak a figyelmét az alábbiakra hívjuk fel:

A koronavírus itt van közöttünk, ezért a rendezvényen mindenki saját belátása szerint, saját felelősségére vegyen részt!

Kérjük, hogy a 1,5 m-es távolságtartást tartsák be!

Ajánlott a maszk viselése!

A rendezvény területén az érvényes szabályokról két nagy hirdetési felületen is tájékoztatunk mindenkit.