A Bikakaszáló munkálatai megfelelő ütemben haladnak

A Gyermekorvosi Ügyelet továbbra is a Korányi fasoron található
2020-06-29
Közérdekű információ
2020-06-30

Utoljára frissítve 2020-06-30

Ezt, mármint, hogy a Sándorfalva Bikakaszáló területén alapinfrastrukturális feltételek kialakítása gazdaság- és vállalkozásfejlesztési célból című és TOP-1.1.1-16-CS1-2017-00003 számú projekt munkálatai a megfelelő ütemben haladnak, nem mi mondjuk, hanem a kivitelezést figyelő, független műszaki ellenőr állítja a jelentésében.

Moldován Attila, műszaki ellenőr beszámolója szerint az alábbi munkálatokat végezték el eddig, a Bikakaszálónak nevezett területen, ami a műfüves focipályánál és a régi strandnál fekszik.

A terület előkészítés során kiemelték az alkalmatlannak ítélt talajt, valamint a humuszt is leszedték. Ez utóbbiról tudni kell, hogy az útépítéseknél, földmunkáknál általános megállapítás, hogy humuszos talajon nem szabad dolgozni. Ez a réteg termőtalajnak felel meg, amit később, a tereprendezés alkalmával vissza is lehet helyezni.

A talajelőkészítési munkálatok után a csapadékvíz elvezetés építése is lezajlott, úgynevezett csavarorsós acéltiltó kiépítésével, aknák, valamint zárt és nyílt csatornák létesítésével.

Már útfeleületet is alakítottak ki a területen, az úttükör létrehozását, gyomnövények elterjedését gátló geotextília leterítését, útlap részleges megépítését, valamint annak fagyvédő réteggel való ellátását jelenti.

A fentebb felsorolt munkálatokat összegezve a műszaki ellenőrzés során megállapították, hogy a kivitelezés elérte a 25%-os készültségi fokot, ami értelmében a megfelelő ütemben halad minden.