
Sándorfalván is van REpont automata
2024-07-17
Meghosszabbították, de mérsékelték a hőségriasztást
2024-07-18Többször is olvashattak már a sándorfalvi Retkes Máté szobrászművész által szervezett korábbi művésztelepekről, de mielőtt leírjuk az újdonságokat az ideiről, azok számára, akik már nem emlékeznek a korábbiakra, vagy nem hallottak még róluk, beszámolunk az esemény alapjairól is.
Az Újműhely Művésztelep minden évben nyár elején két hétre gyűlik össze a Homokpusztai közösségi házban, hogy ez idő alatt elmélyülhessenek az alkotásban és zavartalanul festhessenek, szobrokat formázhassanak. Az esemény zárórendezvénye minden alkalommal egy kiállítás, ahol a közönség a művészek idei és korábbi alkotásait is megtekintheti. A tábor résztvevői minden alkalommal fel is kínálnak egy alkotást a Művelődési Háznak, amivel városunk modern művészeti gyűjteménye gazdagodhat.
Az idei évben több változás is történt a művésztelep életében.
„Idén többen vagyunk, mint eddig. Szám szerint 7-en gyűltünk össze erre az időszakra alkotni és különlegesség még, hogy idén nincs közöttünk festőművész, viszont többen is fával foglalkoznak, amire eddig nem volt példa, valamint idén először egy építész is található a tábor résztvevőinek sorában.” – foglalta össze táboruk lényeges változásait Retkes Máté, a kezdeményes szervezője.
A szervezőn kívül a művésztelepen alkot még Bajári Zsolt, Drabik Tamás, Németh Csaba, Tóth-Szunyog Júlia, Szabó Zoltán és Tőrös Ágnes építész.
Adódhat persze a kérdés, hogy egy építész mit is alkot egy művésztelepen, de ez csak akkor vetődhet fel bennünk, ha nem mélyünk el abban, mivel is foglalkoznak abban a szakmában.
„Építészként az ember rengeteget rajzol, maketteket épít, az építészet sok szállal kötődik, kapcsolódik más művészeti ágakhoz. Ágnes akvarellel alkot képeket, így bár kimondott festőművészünk nincs, de építészünk, aki fest igen.” – mesélt építész kollégájuk terveiről Retkes Máté.
A Qvarta építésziroda és a művésztelep összefogása nem csupán a művésztelepen való részvételből áll. Kialakítottak egy fából készült galériát is, amellyel új fekhelyek jöttek létre az épületben. A galérián kívül még a kaput és kerítést is megjavították az épületnél.

Drabik Tamás idén fából készít nagyméretű portrékat, Tóth-Szunyog Júlia a fotózáshoz használt vegyszerrel is kísérletezve alkotott festményeket, makramézik, de a fő irány nála is a fafaragás. A művésznő alkotásaiban a természet kap fő szerepet. Bajári Zsolt beton öntéssel kísérletezik, amelyekből különböző alakokat formáz meg. A munka mellett a pihenésre is szánt időt és fiainak Sándorfalva szépségeit is megmutatta. Szabó Zoltántól már megszokhattuk a mitológiai alakok megformázását. Témában ugyan idén is hasonlóval készül, de a megformázás technikájában ő is új módszerrel próbálkozik, amely abból áll, hogy egy előre kiöntött gipsztáblát összevág, majd a darabokat formára rendezve illeszti össze. Németh Csaba idén is vaslemez darabokból hegeszti erőteljes formavilágú szobrait.
A Művésztelep záró eseménye, a kiállítás megnyitó, június 29-én volt a Kastélyban. A kiállítás nyár végig a Kastélyban ingyenesen megtekinthető.
A művésztelep szervezőtársai és támogatói: Sándorfalva Városi Önkormányzat, Sándorfalvi Művelődési Ház és Könyvtár, Nemzeti Kulturális Alap, MC Bauchemie Kft., Osi-Color Kft., Mangalard, Új Alkotóműhely Egyesület.

