
Mikulás előadás az időseknek
2024-12-052024. december 12.
2024-12-11Utoljára frissítve 2024-12-11
A Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola Reál Napok programsorozatának 2024. november 18-i eseménye a „Logikai játékok és ördöglakatok” foglalkozások köré épült. A program helyszíne a sándorfalvi Petőfi Emlékkönyvtár volt, ahol hat felső tagozatos osztály vett részt egymást követve az izgalmas foglalkozásokon.
A foglalkozásokat Dr. Vigh Viktor, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének egyetemi docense vezette, aki hobbi szinten foglalkozik logikai játékokkal. Előadónk magával hozta több mint ötszáz játékból álló, lenyűgöző gyűjteményének egy darabját, körülbelül 150 játékot és egy előadást is tartott a szimmetriával és egybevágósággal kapcsolatos játékokról. Az előadás során a gyerekek érdekes összefüggéseket ismerhettek meg és bepillantást nyerhettek a matematikai gondolkodás izgalmas világába.















Az előadás után szabad játék keretében a résztvevők kipróbálhatták a gyűjtemény különböző darabjait, amelyek a logikus gondolkodást és a kreativitást ösztönözték. A gyerekek lelkesedése és aktív részvétele remekül tükrözte, hogy az ilyen típusú foglalkozások mennyire motiválóak és szórakoztatóak tudnak lenni.
Az iskola dolgozói és diákjai ezúton is köszönik Vígh Mácsai Zsanett munkáját és Gózon Anett segítségét.
A REÁL napoknak további elemei is voltak
A 7-8. évfolyamos tanulók fizika témakörében, önkéntesen, játékos fejtörőt, képrejtvényt oldhattak meg, valamint a 7. évfolyam fiú tanulói technika és tervezés órán saját készítésű ördöglakatot készítettek Farkas Róbert tanár úr vezetésével.
A felső tagozat digitális kultúrához kapcsolódóan játékos kódfejtő feladatot is kapott, amelyeket Udvardy Endre Ádám tanár úr segítségével oldhattak meg.
A programsorozatot a következő tanévben is megszervezi az iskola.

