
Dr. Katona Ferencné iskolaigazgató,a sándorfalvi tehetséggondozás,művészeti nevelés alapítójának emlékére
2024-07-25
Harc a királydinnyével
2024-07-29Utoljára frissítve 2024-07-25
A Sándorfalvi Pallavicini Sándor Általános Iskola 73 tanulója a vakáció egy-egy hetét a Balatonon, a Zánkai Erzsébet- Élménytáborozáson tölti el.
Az iskola sikeres pályázatának köszönhetően július és augusztus hónapban 3 turnusban 73 tanuló utazik Zánkára. A kedvezményes táborozáson feledhetetlen vakációs élményeket gyűjtenek a gyerekek. A tábor honlapja így mutatja be Zánkát:
A zánkai táborhely festői környezetben, a Káli-medencében, Tihany és Badacsony között helyezkedik el. A több mint 150 hektáros komplexum saját balatoni partszakasszal, hatalmas zöldterülettel, sportpályákkal és számos, a táborozók számára ingyenes szolgáltatással – például sárkányhajózással, kalandparkkal –, valamint 2021-től már megújult szállásokkal, sportcsarnokkal, színházteremmel, vadonatúj étteremmel és multifunkcionális nyitott-fedett közösségi épülettel, továbbá a felújított, Zánka-Erzsébettábor vasútállomással várja a táborozókat. A minden pontján teljesen új Zánkai Erzsébet-tábor befogadóképessége (heti turnusban) a fejlesztéseknek köszönhetően több mint 3000 főre emelkedett, és 21. századi, grandiózus, modern és nyüzsgő, kultúrfesztivál hangulatú gyermektáborként nyújthat generációkon átívelő jelentőségű táborozási lehetőséget.











A táborok ideje alatt változatos programokon vehetnek részt a gyerekek. Egy autóktól elzárt gyalogos sétányon tudják megközelíteni a Balaton-partot, ahol a lidósított partszakaszon kialakított öblök és felújított vizesblokkok teszik még kényelmesebbé a strandolást, valamint a vízparti programokat. A „Zánkai Erzsébet-tábor” programhelyszínein naponta mintegy 60 különböző, szervezett program valósul meg nyaranta. Közöttük
- interaktív technológiai bemutató (3D nyomtatás, SMART technológiák, mesterséges intelligencia stb.)
- további digitális kompetenciafejlesztő programok
- csapatépítő játékok
- önbizalomfejlesztő programok
- reggeli áhítat, kötetlen beszélgetések református és katolikus fiatalokkal
- érzékenyítő foglalkozások
- interaktív pályaorientációs foglalkozások (informatika, sport)
- csillagászat
- íjászat, kalandpark
- cirkuszi előadás
- kézműves műhely, színjátszás
- néptánc és moderntánc foglalkozás
- sétahajózás, sárkányhajózás, katamarán vitorlázás
- Hősök napja (rendvédelmi és egészségügyi szervek közreműködésével)
- Sportnap (sportszövetségek együttműködésével)
- mozi
- könnyűzenei koncertek
- sportprogramok: többek között foci, streetball, röplabda, gyephoki, kézilabda, Tábori Olimpia
- klasszikus tábori programok: nyitó- és záró ceremóniák, tábortűz
- sor- és váltóversenyek
A táborozás nagyon jó, de ugyanolyan jó érzés volt hazatérni a szerető családtagok körébe Sándorfalvára. Örömtől csillogó szemek, ölelő karok várták a gyerekeket a szatymazi vasútállomáson.

