
Növényvédelmi permetezés lesz Sándorfalván
2024-05-02
Május 8-án és 9-én gyakorlatozni fog a sereg
2024-05-06Utoljára frissítve 2024-05-03

A lakhatási igények az utóbbi évtizedben nagyon sokat változtak, így egyre nagyobb az igény a kisebb méretű telkek iránt. Többször előfordul, hogy a fiatal családok önkormányzatunknál érdeklődnek eladó, kis alapterületű beépíthető telkek iránt.
A település szerkezetéből adódóan Sándorfalva területén még mindig sok olyan 1 000 m2 fölötti telek van, amelyeket a jelenleg ismert beépítettség figyelembevételével meg lehetne osztani, így lehetőség nyílna arra, hogy a beépített részen felül a terület másik részére egy új családi ház épüljön.
A mellékelt térképen bejelöltük azokat a területeket, illetve ingatlanokat, melyek ismereteink szerint – főként a telekméretet és a légi fotókon beazonosítható meglévő épületeket figyelembe véve – megoszthatók.
Természetesen kimutatásunk nem lehet teljes körű, mert minden egyes telek esetében több szempontot kell vizsgálni.
Elsősorban azt kell megállapítani, hogy az övezeti besorolás ismeretében a telek mérete, annak beépítettsége, lehetővé teszi-e a megosztást, vagyis a már beépített telekrész nem válna-e túlépítetté, az újonnan kialakuló telkeknél pedig tarthatóak-e a beépítési előírások?
A fentiekből is kitűnik, hogy a kérdés eldöntéséhez szakemberek bevonása feltétlenül szükséges.
Az ügymenet a következő:
- A helyi építési szabályzat előírásairól az önkormányzatnál kaphatnak felvilágosítást. (Sándorfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Csoportja Tel.: 62/572-969, e-mail: muszak@sandorfalva.hu)
- A telekalakítással kapcsolatos vázrajz elkészítésével és a Földhivatalnál történő ügyintézéssel Varga Gábor e.v-t lehet megbízni. Tel: 0630/656-8869
- A telekalakítással kapcsolatos szakhatósági állásfoglalást a Földhivatal megkeresésére az Állami Főépítész adja ki, ezután a Földhivatal kiállítja a telekalakítási engedélyt.
- A telekalakítási engedély jogerőre emelkedése után az ingatlan-nyilvántartási átvezetés szükséges.
A tervezett telekalakítást akadályozhatja az ingatlan túlépítettsége, illetve a tervezett osztóvonalban lévő, illetve a szükséges „védőtávolságok” biztosítását akadályozó épület.
Tájékoztatásul megemlítjük, hogy a vizsgálat során feltűnően sok olyan épületet láttunk az ingatlanokon, melyek adatai vélhetőleg nincsenek rendezve az ingatlan-nyilvántartásban, azaz a meglévő épületek nem mindegyike van feltüntetve a földhivatali térképen.
Ezeknek sorsát építésztervező bevonásával célszerű rendezni. A szabályos helyen álló, megfelelő kialakítású és elhelyezésű, de használatbavételi engedéllyel nem rendelkező, megmaradó épületekre építéshatósági eljárás keretében fennmaradási engedély, illetve a kisebb melléképületek esetében hatósági bizonyítvány kérhető.

