90%-ig készült el a szolgáltató és üzemcsarnok

Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2022. szeptember 29-én megtartott soros, nyílt üléséről
2022-10-12
Az Alföldvíz Zrt. felhívása
2022-10-17

Utoljára frissítve 2022-10-12

Természetesen minden építkezésnél a 100%-os eredmény az, amit igazán értékelünk, de már azt is jó látni, amikor csak pici hiányzik a teljesen kész állapothoz. Most ilyen fotókat tudunk mutatni a TOP-1.1.1-16-CS1-2019-00012 a kódszámú és „Szolgáltató és üzemcsarnok épület kialakítása Sándorfalván” című pályázat kapcsán.

A Bikakaszáló területén kialakított gazdasági övezetben lassan elkészül az első nagy épület. A kivitelező cég, a Közszolg Kft. jól halad a munkálatokkal. Az Újszentes utcában álló épület teljes mértékben pályázati finanszírozásból valósul meg. Erre nettó 90 millió forint támogatást nyert el az Önkormányzat.

A pályázatból az Önkormányzati tulajdonú területen egy nagyjából 300 m2 szolgáltató és üzemcsarnokot alakítanak ki, valamint a szükséges közművek – elektromos hálózat, vízellátás, gázellátás, szennyvízelvezetés, – bekötései valósulnak meg.

A projekt keretében megépítendő csarnok, kezdő vállalkozások, betelepülésének elősegítésére létesül, irodákat szociális helységeket, és raktározási vagy termelő, illetve szolgáltató tevékenységre alkalmas helyiséget fog tartalmazni. A létesítmény induló, és működő vállalkozások számára biztosítja a piaci árnál kedvezőbb infrastruktúrát.

A 90%-os elkészültség annyit jelent, hogy az építési munkálatokból már csak az úgynevezett finomhangolás van hátra, de ez nem azt jeleneti, hogy a hátra maradt munkák eredménye kevésbé lenne látványos, hiszen a lámpák, belső nyílászárók beszerelése és a csarnok kitakarítása után egy vadonatúj épület tárulhat a szemünk elé.