
Szolgáltatás minőségi javítási munkák miatt november 22-én áramszünet várható
2024-10-182024. október 24.
2024-10-21Utoljára frissítve 2024-11-07
A Sándorfalvi Civil Szövetség 2024.10.18. – 2024.10.20. napján 20 fő részvételével a szlovákiai Párkány és környékére szervezett kerékpártúrát. A program megvalósításában aktívan részt vett és közreműködött Sándorfalva Városi Önkormányzat, míg a szlovákiai partner részéről Párkány Város Önkormányzata, akik részéről Dominika Blahaková alpolgármester asszony mutatta be településüket, akik nélkül nem valósulhatott volna meg sikeresen az esemény.

Első nap a saját gépjárműinkkel indultunk el Párkányba. A sándorfalvi polgármesteri hivatal elől indultunk reggel 7 órakor majd Zsámbékot, Esztergomot és Párkányt is felfedeztük mielőtt este 6 óra körül találkoztunk Párkány alpolgármesterével, Dominika Blahákovával, aki egy séta keretében bemutatta Párkány központját, fejlesztéseit.

A 60 km-es kerékpártúrát a második napon tekertük végig az alábbi útvonalon: Párkány (SK) – Esztergom – Pilismarót – Dömös – Lepence – Visegrád – Nagymaros – Zebegény – Szob – Helemba (SK) – Garamkövesd (SK) – Párkány (SK).
A kerékpárosok között megtalálhatóak voltak túra és országúti kerékpárral rendelkezők is, azonban a túra során betervezésre került számos pihenőpont is, nagyjából 10-15 kilométerenként, hogy ezzel is biztosítva legyen a különböző edzettségű résztvevők számára a megfelelő pihenés. A kerékpártúra során biztosított volt egy kísérőautó utánfutóval, az esetleges technikai problémák és kimerültség esetére. A nyomvonalból látható, hogy utunkat Párkányból a szállásunktól indítottuk. Ezt követően a magyarországi szakaszon Esztergom, Pilismarót, Dömös, Lepence, és Visegrádig tekertünk el, ahol a kompra szállva Nagymarosra érkeztünk. Nagymaroson egy ebéd elfogyasztását követően indult meg a csapat a túra második felére. Gyönyörű természeti értékekkel teli szakaszokon vezetett végig utunk, majd a határt Ipolydamásdnál, a Károly Róbert hídon léptük át Szlovákiába. Innen már hosszabb megállás nélkül tekertünk végállomásunkhoz Párkányba.



Túránk utolsó napján a Visegrádi várat és a Mi kis falunk sorozat forgatási helyszínét tekintettük meg, ami Pilisszentléleken található.

