1 tonna tartós élelmiszer adományt gyűjtöttünk össze a hétvégén

A védőnői körzetek új felosztásáról alább tájékozódhat
2023-05-15
Meghívó 2023. május 25.
2023-05-15
A védőnői körzetek új felosztásáról alább tájékozódhat
2023-05-15
Meghívó 2023. május 25.
2023-05-15

Utoljára frissítve 2023-05-15

2023. május 12-én és 13-án, az Élelmiszer Bank által szervezett országos adomány gyűjtési akcióhoz sándorfalvi önkéntesek is kapcsolódtak. Az országos akció sikeréhez így a sándorfalviak is nagyban hozzájárultak.

A Sándorfalvi Nevelőszülők Egyesületének a gyűjtésben önkéntesek segítettek, akik közül többen is intézményeink dolgozói. Sokan közülük már évek óta önkénteskednek és rendszeresen segítenek a gyűjtésben, támogatva ezzel azt a kezdeményezést, hogy minél több sándorfalvi családnak tudjunk segíteni. Nélkülük és természetesen az Élelmiszer Bank szervezése nélkül, valamint az Aldi áruház közreműködése nélkül, sok nélkülöző család maradna adományok nélkül.

A gyűjtés igazán sikeres volt, amiért az adakozóknak is hálásak vagyunk. 1030 kg tartós élelmiszer gyűlt össze. Konzervek, rizs, liszt, tészta, csokoládé, bébiétel, tartós tej, szószok-mártások, keksz mind került az adományba, mert ahogyan azt a felhívásba is írták, ami nekünk egy egyszerű bevásárló lista, az másnak a kívánsága lehet.

Köszönjük a lehetőséget, és az önkéntesek munkáját!

advanced-floating-content-close-btn EU-s pályázataink  
Sándorfalva Város honlapja
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.