Rendőr, világbajnok kick-boxos, Exatlon győztes és sándorfalvi, ő Busa Gabi

Utoljára frissítve 2020-06-15

Egy ország szurkolt neki, egy ország nézte őt esténként a tévében, most pedig nekünk, sándorfalviaknak adott egy exkluzív interjút az Exatlon Hungary 2020-as szezonjának női győztese, Dr. Busa Gabriella.

Gabi sok szempontból kötődik Sándorfalvához. Itt nőtt fel, itt tanult és édesanyja, Busáné Balázs Rita még mind a mai napig testnevelést tanít a Pallavicini Sándor Általános Iskolában. A tanárnő az osztályát egy különleges élménnyel búcsúztatta. Elhívta a hétvégi osztálybulijukba lányát, akiért a diákok is napról napra a tévé előtt ülve szurkoltak. Ahogyan azt a bevezetőben is írtuk, nem csak a diákok tehették fel neki kérdéseiket. Gabival, még mielőtt a gyerekkel találkozott volna, leültünk beszélgetni. Szóba került a magánélet, a sportkarrier és azt is elárulta, hogy milyen volt a színfalak mögött az Exatlon Hungary.

– Hogyan kezdődött a sportkarriered?

– Többes számban tudok csak erről beszélni, mert a húgommal mindent együtt csináltunk. A szüleink eredendően testnevelő tanárok. Édesanyám még mindig testnevelő tanárként dolgozik itt a sándorfalvi általános iskolában. Így a sport, amióta eszemet tudom, jelen volt az életünkben. Nem tudom, hogy mikor tanultam meg úszni, az ilyesmikről már nincsenek emlékeim, de azt tudom, hogy mindig bejártunk anyával az edzésekre, amiket ő tartott. Szóval, valamilyen sport mindig ott volt az életünkben. Emellett szerették volna anyáék, hogy „Tanuljon a gyerek valamilyen önvédelmet!” felkiáltással valamilyen küzdősportot is műveljünk. Sándorfalván ez a küzdősport a kick-box volt. Így kezdtük el a kick-boxot, amiben benne is ragadtunk.

– Egész szép sikereket is értél el benne. Melyikre vagy a legbüszkébb?

– Ami eredményeknek nagyon örülök, azok a 2017-es világbajnoki címeim. Amikor elkezdtem kick-boxozni, ’97-ben, akkor az volt bennem, hogy világbajnok akarok lenni. Elkezdtünk országos versenyekre, majd nemzetközi versenyekre, világkupákra, korosztályos világversenyek járni és jöttek is a sikerek. Világbajnoki eredmény ekkor még nem sikerült. Húsz évet kellett erre várni. Akkor két szabályrendszerben is indultam a sportág hat szabályrendszeréből. Mindig ebben a kettőben szoktam indulni. 2017-ben dupláznom is sikerült, úgyhogy az volt életem egyik legboldogabb napja, hiszen egy gyerekkori álmom teljesült be.

– Tehát míg más lányok szeretnének hercegnők lenni, addig te arra vágytál, hogy kick-box világbajnok legyél. (Gabi harsányan felnevet, majd mosolyogva válaszol)

– Mellette azért hercegnő is szerettem volna lenni. Ugyanúgy megvoltak a kis csajos dolgaim. Gyerekként nagyon szerettem barbizni, a helyi kézműves iskolában rajzolgatni és a kerámia szakkörre járni, de mindezek mellett ott volt a kick-box is.

– Kisebb témaváltással térjünk át az aktualitásokra. Hogyan kerültél be az Exatlon Hungary műsorba?

– Két csapatból áll a verseny. Vannak bajnokok, akik ismert, vagy kevésbé ismert sportolók és a kihívók, akik kvázi civilek. Ők is sportolnak, de nincsenek olyan eredményeik, mint a bajnokoknak. A kihívóknak jelentkeznie kellett. Nekik volt egy többlépcsős szereplőválogatásuk, minket viszont hívtak. Kaptam egy üzenetet az Instagramon. „XY vagyok a TV2-től és az Exatlon című műsorba keressük a bajnokokat, írj, hogy ha érdekel!” Először nem is akartam ezzel foglalkozni. Úgy voltam vele, hogy ez nem nekem való. Majd párom vett rá, hogy írjak vissza, nézzük meg mit szeretnének, illetve, hogy egyáltalán mit ajánlanak. Beszélgettünk telefonon, egyeztettünk egy időpontot, volt egy személyes megbeszélés, amin már ott volt a Palik Laci is. Ezután jött egy tesztpálya. Ez már mindenkinek kötelező volt, a bajnokoknak és a kihívóknak is. Végül volt egy videós kérdezz-felelek, ami után csak annyit mondtak, hogy majd értesítenek. A következő héten hívtak, hogy benne vagyok az utazó csapatban és úgy készüljek, hogy december 25-én irány a Dominikai Köztársaság.

– Lehet mondani, hogy akkor átlag, hétköznapi halandóként betekintettél a színfalak mögé? Milyen érzés volt ez elsőre? Hiszen nem mindenki tudja, hogyan zajlik egy műsorgyártás, milyen a tévézés világa a kamerák mögött.

– Nagyon furi volt. Néztem a tavalyi évadot, mert voltak benne kick-boxosok, akik a barátaim, miattuk kezdtem el nézni. Nyilván más volt az, amit a tévében láttam és amit mi közvetlenül megtapasztaltunk. A valóság kicsit döcögősebb, mint a tévében összevágott jelenetek. Furcsa volt az elején belegondolni, hogy mi most tényleg forgatunk és ezt nézni fogják az emberek. Az, hogy kamerák vannak mindenhol, emiatt mindig úgy kell beszélgetni, hogy odafigyelsz, elsőre különleges élmény, de szerintem egész hamar belejöttünk. Utána már természetes volt a kamerák előtt beszélgetni, nem jelentett gondot, hogy mikroport van rajtunk. Megszoktam a faházban és a villában is a rögzített kamerák látványát. Volt olyan, mikor már vége volt a játéknak és már a hotelba mentem, akkor is kerestem a sarkokban, hogy hol vannak a kamerák. Persze ott már játékon kívül voltunk, ezért nem vettek minket.

– Nem tudom, hogy realizálódott-e már benned, hogy ezzel egyfajta celeb státuszt értél el. Mit gondolsz erről?

– Nem hiszem, hogy celeb lennék. Számomra ennek a szónak van egy pejoratív értelme.

– Tudom, hogy negatív értelmet is kapcsolnak a kifejezéshez, de tény, hogy híresebb lettél, mint eddig valaha voltál.

– Igen, ez így igaz.

– Tehát, ha így értjük, ez hogyan érintett téged?

– Olyan szinte érint, hogy…

– Hülye újságírók zaklatnak a kérdéseikkel. (Ismét a nevetés lett úrrá mindkettőnkön, ami közben Gabi a következőket mondta.)

– Köszönöm, hogy nem nekem kellett ezt kimondani! Komolyra fordítva a szót, nyilván több médiamegjelenésem van. Hívnak műsorokba, interjúkat adok. Ami nagyon furcsa, hogy sportolóként már elég sok mindent letettem az asztalra és nem amiatt ismernek az emberek, hanem mert részt vettem egy ilyen televíziós műsorban. Hozzá kell tennem, hogy nagyon pozitív visszajelzések jönnek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi szeretet jöhet idegen emberektől. Jönnek az emberek és elmondják, hosszú mondatokban leírják, hogy mennyire szurkoltak, hogy mennyire jó volt nézni minket és példát mutattunk. Hihetetlen érzés. Igyekszek is minden egyes üzenetre válaszolni. Jó látni azt is, mikor odajönnek hozzám az utcán, megörülnek nekem az emberek. Tehát, ennek az egésznek, én csak a pozitív oldalát érzékelem.

– A sporton kívül természetesen mással is foglalkoztál. A régi munkádhoz, hobbijaidhoz visszatérsz?

– Én ugye rendőr vagyok. Oda természetesen visszatérek, hiszen én ehhez értek és ezt szeretem csinálni. Most július elsején leszek tíz éve a rendőrségnél, úgyhogy még most egyáltalán nem tervezem azt, hogy otthagynám a rendőrséget és valami másba vágnék, mert ehhez képest minden más még csak bizonytalan lenne. Július elején megyek majd vissza a rendőrséghez. Ami fő hobbim volt eddig, az a sport. Az persze megmarad, de már nem leszek aktív versenyző.

– Zozoval (Kempf Zoltán), a műsor alatt kialakult barátság a jövőben is kitart majd?

– Heti szinten beszélgetünk. Van, hogy csak egy-egy vicces videót küldünk át egymásnak, de komoly témákról is szoktunk beszélgetni. Május 14-én, mikor hazajöttünk két hét karanténnal kezdtünk, ez 29-én reggel járt le. Aznap volt a női döntő a tévében. Akkor egy közös döntőnézést csináltunk azokkal, akikkel hazajöttünk. Múlt héten volt Zsolti (Mórádi Zsolt – szerk.) szülinapja, arra is mindenki hivatalos volt, tegnap Szilveszter (Csollány Szilveszter – szerk.) szervezett egy összejövetelt, jövőhéten megyünk Egerbe, ahova szintén minden bajnok hivatalos. Azt hiszem ebből is látszik, hogy nem csak Zozoval, hanem a bajnokok csapatának a magjával rendszeresen fogjuk tartani a kapcsolatot.

– Ez a kialakult kis baráti közösség az összezártság miatt, vagy a versenyhelyzet miatt alakult ki?

– Nem tudom, hogy ez minek köszönhető. A mai napig vallom azt, hogy nagyon jót tett nekünk, hogy a faházban kezdtük az első négy hetünket. Ott összekovácsolódtunk, mert muszáj volt beszélgetni a másikkal, együtt kellett lennünk, sztorizgattunk, beszélgettünk. Ez egy nagy löketet adott ahhoz, hogy ennyire szoros kötelék legyen közöttünk. Az, hogy minden nap harcoltunk és egymásért küzdöttünk szintén ezt erősítette. Azt is megértettük, hogy a csapat minden egyes tagja kell a sikerhez. Ami még megkülönböztetett minket a másik csapattól, hogy mi hiába vagyunk nagyon különbözőek, korosztályban, élethelyzetben, mind sportolók vagyunk. Ez egy olyan kapocs, amit nem lehet tanulni, csettintésre kialakítani, ebbe úgymond beleszületik az ember. Szerintem ez volt a fő kapocs, ami minket először összekovácsolt.

– Mi volt a legnehezebb az Exatlon Hungary alatt? Ezt most nem fizikailag értem, hanem inkább átvitt értelemben. Család, barátok hiánya, diéta, ilyesmikre gondoltam.

– Amit én a legrosszabbul viseltem, az a szeretteim hiánya és a velük való kommunikáció hiánya. Ez nagyon nehéz volt. Egyetlen egy olyan játéknap volt, amikor hazatelefonálást lehetett nyerni, akkor is csak egy meghatározott időtartamú beszélgetésre volt lehetőségünk. Ez is csak februárban volt. Se előtte, se utána nem volt lehetőségünk beszélgetni a családtagjainkkal. Ezt nagyon nehezen viseltem.

– Na és fizikailag?

– Fizikailag nem volt annyira nehéz ez a játék. Nem is a futamok voltak megterhelőek, hanem az, hogy egész napos elfoglaltságunk volt. Reggel felkeltünk, forgattunk, elmentünk játszani, mikor ott végeztünk megint forgattunk. Sokszor nagyon hosszúra nyúltak ezek a napok. Egyébként fizikailag, igazából az egyéni szakaszban, mikor már a döntőben voltunk, akkor volt, hogy napi nyolc-tíz futamot kellett menni. Az már fárasztó volt.

– Mit csináltál elsőnek, mikor hazajöttél? Említetted, hogy karantén volt, de mikor onnan szabadultál, akkor mi volt a legelső teendőd?

– A karanténból ugye pénteken szabadultunk. Aznap este volt egy kisebb buli a bajnokokkal. másnap, pünkösd hétvégére hazajöttem Sándorfalvára a szüleimhez.

– A közeljövőben láthatunk még a tévében?

– Magazin műsorokban, vagy beszélgetős műsorokban lehet, hogy leszek. Egyben biztos. hosszútávú műsorra viszont még nem kaptam felkérést, de nem is tudom, hogy elvállalnám-e. Őszintén szólva a média világa engem nem igazán vonz, de egy műsorba, az Ázsia Expresszbe mégis nagyon szívesen elmennék.

– Érthető, hogy miért. Hiszen utazni mindenki szeret. Azt hiszem abban a műsorban sokan szeretnének szerepelni.

– Igen, viszont a táncos, főzős műsorok tőlem távol állnak.

– Mik a távlati terveid?

– Az Exatlon Hungary előtti életemhez képest nem tervezek mást. Nagyon szeretem az életemet. Vágytam is ide vissza. A párom Budapesten lakik, a tavalyi évet távkapcsolatban húztuk le. Én most Szegedre jövök vissza, viszont szeretnék minél hamarabb felkerülni a fővárosba. A versenyzést már ugyan abbahagytam, de sportolni mindenképpen szeretnék. Edzéseket is szeretnék tartani. A sporttól egyáltalán nem szeretnék elszakadni. Meglátom még, hogy milyen lehetőséget hoz az Exatlon és az ezzel járó ismeretség.

 -Nagyon szépen köszönöm az interjú!

– Én köszönöm!

Borítókép forrása: tv2.hu