Turizmus

Utoljára frissítve 2010-09-23

Szegedről Sándorfalvára tartva, balra hagyjuk el a Fehér-tót – a tórendszernek ez az északi része. Jobb kéz felől pedig az ún. Fertöi-halastavak kísérik utunkat. Két évtizede körtöltéses rendszerben alakították ki e tavakat a haltermelés bővítésére. A látogatáshoz ugyanúgy a Kiskunsági Nemzeti Park és a halgazdaság engedélye szükséges, mint a Fehér-tó megtekintéséhez.

A szakrális népélet jeles emléke az út bal oldalán látható, késő barokk Nepomuki Szent János-szobor Már Balla Antal 1778. évi térképe föltünteti, így a tájon legrégibb emléke a mártírhalált halt prágai püspöknek, aki az útonjárók, vízenjárók védőszentje. A megcsonkított kőszobrot Kalmár Márton szobrászművész újította fel 1992-ben. A városszéli útelágazásnál állt a szintén XVIII. század végi „Romafő Csárda”. Az I. világháború után bontották el, helyén később gépállomás épült.

Ha a központból az E75-ös út felé indulunk, a falu szélén hamar kiérünk a sándorfalvi rétre, melyet tamariszkusz bokrok takarnak az út felől. Székaljnak is nevezik, hiszen mézpázsitos, sziki zsázsás, szikfoltos terület ez, ahol még költ néhány pár sziki lile, nagy goda, bíbic, piroslábú cankó, sárga billegető, s mezei pacsirta.

Utunkon északra haladva, a dűlő utolsó háza – nádtetős, ma már roskatag – volt sok évtizeddel ezelőtt a „szentferenci csárda”. Szemben, az út túloldalán fakereszt látható: helyén valamikor Szent Ferenc kőszobra állt. A hetvenes években Juhász Antal jegyezte föl a következő mondát: „A szentferenci csárdába betért egy juhászembör. Szürét a csárda elötti szoborra terítette. Iszogattak, múlatták az időt. Esteledett, mire a juhász hazaindult. Hát nem találja a szűrt! Mérgében a kampósbottal leütötte a szobor fejét: Szent Ferenc, nem őrözted mög a szűrömet…” Az útszéli kereszt lábánál terméskő látszott ki a földből. A monda gyűjtője kiásta a követ. Kámzsás, barokk jellegű szoboralak törzse került elő. Törzsének felső része, feje hiányzott. Így hát a mondabeli eset megtörténhetett.

A falutól északra, a volt „Kővágói szőlőben” sok szegedi családnak van hétvégi kertje és „hobbitanyája”. A határ elnevezése arra utal, hogy – a szőlők telepítése előtt – itt réti mészkőre bukkantak, amit a középkorban templomok, középületek falazatába, utóbb a tanyaiak alapozáshoz, házaik lábazatához, csirkeitatónak és sok minden egyébre használtak. A szemléletes hasonlattal „darázskű”-nek nevezett réti mészkő a környéken Pusztaszer, Kistelek, Dorozsma határában is megtalálható, „vágásával” a hatvanas évekig foglalkoztak. A hobbikertek negyedik dűlőútján balra fordulva jutunk a Nádas-tóhoz , melyet korábban védelemre javasoltak, ám aztán homokbányászatba kezdtek itt, s az így kialakult két gödröt halastóvá , illetve stranddá alakították át – horgászási, csónakázási lehetőséggel.

A csongrádi út jobb oldalán a sándorfalvi homokerdő már egészen Dócig elér, s azon túl a hantházi erdőben folytatódik. Itt is a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben járunk – az erdészet földútjain sétálva gazdag gombalelőhelyeket fedezhetünk föl, ha értünk a válogatáshoz! Az erdő észak-déli fekvésű, s párhuzamos a Tiszával, ezért a madárvonulásban is szerepet játszik. A vadászok apróvadas területként tartják számon. Vadászházként működik ma az egykori Csikós-csárda , mely régen a szeged-pusztaszeri uradalmi út pihenőhelye volt.

Share on Facebook

Tweet