Csellengők hídja: pallavicinis diákoknak tartott interaktív előadást Incze Zsuzsa

540 ezer forint gyűlt össze az óvodának advent első vasárnapján
2018-12-07
Átvehetők a nőgyógyászati szűrővizsgálatok eredményei
2018-12-10

Emberi sorsokról, elveszett és megkerült felnőttekről, gyerekekről beszél vetítéssel egybekötött előadásán a televíziós szerkesztő.

Több mint húsz éven át hetente egyszer fölcsendült a Magyar Televízióban egy minneapolisi rockegyüttes dala. A Soul Asylum név talán nem sokat mond, de a Runaway train, és a dal alatt látott gyerekek fotói már annál inkább. Incze Zsuzsa televíziós szerkesztő a Petőfi Emlékkönyvtárban ezt a műsorát elevenítette föl diákoknak. 1994-ben, a műsor indulásakor a 18 év alatti eltűntek száma 350, a 14 éven aluliaké 100–130 volt, ezzel szemben napjainkban 1200–1500 18 év alatti és 300–400 14 éven aluli gyermekkorú „csavarog” ismeretlen helyen. Az egykori műsornak köszönhetően nagyon sokakat megtaláltak. Incze Zsuzsa a diákoknak nemcsak a műsorról beszélt, hanem a rájuk leselkedő veszélyekről is, mindezt interaktívan, megszólítva, bevonva a beszélgetésbe a tanulókat.

Az előadás a Somogyi-könyvtár támogatásával jött létre.

Ossza meg ismerőseivel írásunkat!
Facebook
Betűméret