Újra meghirdeti a zöld kukákat a hulladék-gazdálkodás

Négy nap áramszünet a Béke utcai trafócsere miatt
2017-09-29
Rossz a közvilágítás? Itt, így szóljon!
2017-09-29

Egyszer már lehetett igényelni, akkor nem kelt el mind, most itt az újabb lehetőség. De csak azok kérhetik, akik a próbára kijelölt településrészen élnek.

Még augusztus 22-én írtunk arról, a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. (SZKHT) és Sándorfalva Város Önkormányzata között létrejött egy megállapodás, amelynek értelmében Sándorfalva egy részén – lásd az itt is csatolt térképünket – az SZKHT kísérleti jelleggel térítésmentesen bevezeti a házhoz menő komposztálható zöldhulladék begyűjtését heti, illetve kétheti rendszerességgel.

Ehhez kukákat is biztosít a hulladék-gazdálkodás. A zöld hulladékot

  • október 31-éig minden héten kedden hat órától,
  • november 1-jétől december 31-éig minden páros héten kedden hat órától

szállítják el.

Az edényeket ingyen biztosítja a társaság, azokat az Alkotmány körúton az iskolával szemben a Rendezvényházban, vagy ahogy még mindig sokan mondják, az egykori pártházban lehet átvenni

október 24-étől október 28-áig,

keddtől csütörtökig 8.00–16.00-ig, pénteken és szombaton 08.00–12.00-ig.

Az átvételhez személyi igazolvány és lakcímkártya szükséges.

Betűméret