Új autót kaptak a tűzoltóink

Meghívó a Bölcsődei Gyermeknapra
2019-05-10
Sándorfalvi felfedező 3. rész: Munka és kikapcsolódás egy kertben
2019-05-13

Utoljára frissítve 2019-05-10

Tegnap, május 9-én, csütörtökön vette át Budapesten Sándorfalva Önkéntes Tűzoltó Egyesülete a gépjárművet, amivel a helyi tűzoltók gépparkja bővült.

Az autó hivatalos megnevezése Mahindra GOA DC Heros – ÖTE gyorsbeavatkozó jármű.

Az összkerék meghajtású terepjáró, 4 fő tűzoltót szállíthat. Tekintélyes méretének köszönhetően rengeteg minden elfér az autóban. Többek között 2 porral oltó, 2 légzőkészülék, motorfűrész, létra, különböző méretű tömlők, háti avaroltó, valamint egy 13 kW-os Briggs & Stratton négyütemű benzinmotoros szivattyú, mely a 300 literes víztartályból juttatja ki az oltóanyagot.

Az ünnepélyes átadásra a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon került sor, ahol Dr. Kontrát Károly belügyminiszter helyettestől vehették át az új autó kulcsait és egy oklevelet az egyesületek.

Nem véletlen a többes szám, ugyanis az országban Öt egyesület kapott egy-egy ilyen autót. A gépjárművet egyelőre csak csapatpróbára, azaz egyfajta tesztüzemre kaptuk, de remélhetőleg a városunknál marad az autó.

Fotó: Figura Photo

Tűzoltóinknak mostanában az új autón kívül egyéb izgalmak is jutottak. A múlt hétvégén, május 4-én, közel százan indultak a IV. Jótékonysági Futónap a Gyereksebészetért és Futótűz Futóversenyen. Ezen a versenyen a sándorfalvi tűzoltók is részt vettek. Közülük a legjobb eredményt a 26.-ként beért Stricz Olivér érte el, aki így számos tűzoltót megelőzött.