Sándorfalva növényvilága

Sándorfalva állatvilága
2019-11-05
14/2019. (IX. 27.) önkormányzati rendelete
2019-11-11

Utoljára frissítve 2019-11-05

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetében, Natura 2000 terület mellett helyezkedik el Sándorfalva. A táj rendkívül változatos: szikesek, halastavak, holtágak, mocsarak, nádasok, valamint homokpuszta, gyep és erdő, egytől egyig védendő terület.

A természetes növénytakaró kiterjedtsége Sándorfalva térségében is jelentősen lecsökkent, így még inkább kell vigyázni arra a kevésre, amely még megmaradt. Sándorfalva egész területét a kisebb-nagyobb kiterjedésű, állandó és időszakos vízborítású gyepek- nádasok, illetve szikes foltok és vízállások teszik változatosabbá. A Tisza mentén található hullámtéri erdőtársulások közös jellemzője évente akár többször is viszonylag tartós víz boríthatja a tiszai áradások idején. A változatos szerkezetű, növénytársulásokban gazdag Sándorfalvi homokerdő az Ópusztaszer felé haladó út mellett párhuzamosan terül el.

A tájvédelmi körzet föntebb már említett keleti határát a Tisza hullámtere képezi, ennek része a Sas-ér is, amely fokozottan védett erdőrezervátum. Az erdőrezervátumban az óriási vén füzek, fekete és fehér nyárfa matuzsálemek tájképi szépségükkel is csodálatot keltenek.

Néhány védett növényfajunk: mocsári nőszőfű, mocsári kosbor, poloskaszagú kosbor, gyíkpohár, zászlós csüdfű, balkáni csillagvirág.