Rendészeti pályára irányító tábor roma származású fiatalok részére

Meghívó – 2014. március 21.
2014-03-21
TájGazda program felhívás
2014-03-28

A Belügyminisztérium pályára irányító tábort szervez azoknak a roma származású fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.

A tábor időtartama: 2014. június 29-től július 4-ig

Helyszíne: Nagykovácsi, Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola

A résztvevők áttekintést kapnak a rendvédelmi szervek munkájáról, a felvételi követelményekről. A tábor a résztvevők számára térítésmentes.

A jelentkezés elfogadásáról értesítést küldünk, mellékelve a részletes programot.

 

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik:

– 2014. szeptemberében kezdik meg gimnáziumban vagy szakközépiskolában a 11. vagy a 12. tanulmányi évfolyamot,

vagy

– érettségivel rendelkeznek, de még nem töltötték be a 21. életévüket


Beküldendő:

  • önéletrajz
  • a 11. vagy 12. évfolyam év végi lezárt bizonyítvány másolata (az idén érettségiző esetén) vagy
  • az érettségi bizonyítvány másolata, ha már érettségizett
  • támogató nyilatkozat a helyi roma nemzetiségi önkormányzattól vagy roma civil szervezettől, ennek hiányában a település jegyzőjétől.

Jelentkezési határidő: 2014. június 1.

 Cím: Belügyminisztérium Személyügyi Főosztály Civilkapcsolati Osztálya

1903 Budapest, Pf. 314.

További információ kérhető:

Dr. Véberné Rostás Krisztina, romaügyi referenstől Tel.: 06-1/441-11-57

 

Ossza meg ismerőseivel írásunkat!
Facebook
Betűméret