Pályázati támogatás a klímastratégiák kidolgozására

Meghívó 2020. szeptember 17.
2020-09-14
8. napirendi pont: Járóbeteg diagnosztikai ellátás térítési díjának módosítása
2020-09-15

Utoljára frissítve 2021-05-26

A Helyi klímastratégiák kidolgozása, valamint a klímatudatosságot erősítő szemléletformálás című felhívására benyújtott, KEHOP-1.2.1-18-2018-00030 azonosítószámmal nyilvántartott támogatási kérelmét az ITM Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője 12 799 999 Ft összegű támogatást ítélt meg a Sándorfalva – Szatymaz – Dóc konzorciumnak.

A pályázatból klímastratégia és települési akcióprogramok valósulnak meg, így külső partner által kidolgozásra kerül az önkormányzatok helyi klímastratégiája. Ezenkívül intézményi, települési, interaktív tematikus szemléletformálási programsorozatokra is lehet majd számítani. Több generációt egyszerre megszólító, családi jellegű részvételt megvalósító foglalkozássorozat lesz maga a program. A településeken figyelemfelhívó akciókat szervezünk, majd ahol a „Helyünk a nap alatt” című kampány, helyszíni installációit és bemutatóit lehet majd megtekinteni.

A programba természetesen a diákokat is bevonjuk, hiszen a környezetet a jövő generációinak őrizzük meg. Így kifejezetten nekik szóló előadások és interaktív programok is a szerves részét képezik a pályázatnak.

A „Mozduljunk együtt” című kampányban a klímatudatos szemlélet fontosságát népszerűsítő kreatív és játékos foglalkozások szervezünk és bonyolítunk majd le. A tematikus interaktív élőszereplős társasjátékban a gyerekek a környezettudatossághoz szükséges gondolkodásmódot sajátíthatják el.

Ezen eseményeknek a helyszínét a pályázat keretein belül alakítjuk ki, ugyanis a megnyert pályázat lehetőséget ad egy úgynevezett mobil műhely beszerzésére, ami egy információs és ismeretterjesztő sátor lesz, valamint szintén a pályázatból lehet beszerezni olyan kis barkács- és szerszámgépeket, amiknek a segítségével az installációk elkészíthetőek.